Ugrás a tartalomra

A Polgári Mulatóban mutatkozott be szombaton a Bükk Városa

Létrehozva
Hollósy András alpolgármester osztotta meg a közösségi médiában, hogy szombaton a nemzeti-konzervatív körök budapesti találkozóhelyén a Polgári Mulatóban mutatták be a fővárosi közönségnek a Bükk Városa Programot.
Kép
A Polgári Mulatóban mutatták be a Bükk Városa Programot szombaton. Fotó: Hollósy András Facebook

Mint ismert a Bükk Városa Programot Tóth-Szántai József polgármester és Miskolc önkormányzatának vezetése mutatta be még tavaly, az új önkormányzati ciklus indulásakor. Ebben a programban fektették le azokat a célokat, amelyeket az előttünk álló évekre kitűztek, valamint az elveket, amelyek mentén ezen célokat el akarják érni a vármegyeszékhelyen. A program három pillére a rend, a fejlődés és a biztonság. 

A budapesti bemutatkozással kapcsolatban Hollósy András elmondta, óriási megtiszteltetés volt, hogy Bajusz Gábor önkormányzati képviselővel együtt, első vidéki önkormányzatként mutathatták be Miskolcot a Polgári Mulatóban a zömmel fővárosi értelmiségnek, akik mellett persze számos más településről érkezett érdeklődő is megjelent. Hogy a kíváncsiság mennyire fokozott volt, mi sem igazolhatja jobban, mint a teltház és a hosszúra nyúlt beszélgetés a műsorvezetőkkel – egyikük Szamosi Tímea a Polgári Mulató háziasszonya, a másik illusztris személy pedig a miskolci múlttal is rendelkező Jeszenszky Zsolt - és a közönséggel. 

Kép

- A Polgári Mulató szervezői látták azt, hogy az elmúlt hónapokban megmozdult valami Miskolcon és szerettek volna több információt megtudni arról például, hogy mi a miskolciság titka, minek köszönhető az, hogy már néhány hónap után is számos pozitív hír érkezik Miskolcról, mi mozdította meg a várost. Mi elmondtuk, hogy ennek egyik alapja a Bükk Városa Program, amelyet a polgármester úr és csapata alkotott meg, még a nyár folyamán. Ezt a programot ő személyesen is prezentálta a napokban, az ide látogató Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek – ismertette Hollósy András. 

Kiemelte, a Polgári Mulató olyan, mint egy nemzeti-konzervatív szellemi műhely, amelybe minisztereket, művészeket, a kulturális élet szereplőit és más ismert embereket hívnak meg egy beszélgetésre. Megtiszteltetés, hogy most Miskolcra esett a választásuk, és a mi városunkat szerették volna jobban megismerni. 

Kép

- És ha már Miskolc, akkor nem maradhattak el erről a találkozóról olyan ikonikus miskolci vagy a városhoz kapcsolódó alakok sem, mint például Pataky Attila az Edda frontembere. Attila az eseményen nyilvánosan is megköszönte az önkormányzatnak azt a szándékát, hogy az együttesről hamarosan utcát neveznek el. Hozott is magával egy Edda Művek utca feliratú utcanévtáblát. De említhetem Jeszyt (Jeszenszky Zsolt műsorvezető – a szerk.) is, aki mint kérdező volt jelen ezen a több, mint egyórás rendezvényen, de mint egykori miskolci rádiós az élményeit is felelevenítette. Ő egyebek mellett arról faggatott minket, hogy milyen lépéseket teszünk, a közbiztonság, a köztisztaság kérdésében, vagy akár arról, hogy lesz-e libegő a belváros és az Avas között – avatott be az alpolgármester. 

Kép

Mint mondta, az egész egy jó hangulatú, kötetlen beszélgetés volt, a közönségnek nagyon tetszett, biztos abban, hogy sok, általuk korábban nem ismert dolgot tudtak meg Miskolcról. A további munkájukhoz sok sikert kívántak. 

- Jó érzés volt, hogy a „180 kilométerre, néha több” lévő fővárosban ezen a napon bő egy óra Miskolcról, a miskolciságról szólt, ezzel volt tele a légtér az Astoriában. Ezt tudtuk átadni, hála Istennek osztatlan sikerrel – zárta beszámolóját Hollósy András.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.