Ugrás a tartalomra

Régi-új vezető a MIÖR élén

Létrehozva
Kovács László Csaba december 16-a óta irányítja újra a városi rendészetet, miután a miskolci közgyűlés decemberi közgyűlésén bizalmat szavazott neki a grémium.
Kép
Fotók: Mocsári László

A seriffrendszer újbóli bevezetése, a lovas mezőőrség és a kutyás szolgálat visszaállítása, valamint a rendészek folyamatos képzése – ezek a legfontosabb feladatok, melyeket zászlajára tűzött a Miskolci Önkormányzati Rendészet régi-új vezetője.

Amint azt Kovács László Csaba lapunk érdeklődésére elmondta, az elmúlt egy hónap alatt őneki és a vele a MIÖR -höz visszatérő csapatnak is sikerült felvenni a fordulatszámot a rendészekkel, megismerték a körülményeket, adottságokat, lehetőségeket és természetesen a kollektívát is, utóbbi érdekében decemberben karácsonyi ünnepséget is szerveztek a munkatársaknak.

– A január már aktív munkával telt, a hétköznapi munkavégzés mellett tapasztalatot szereztünk a működés körülményeivel kapcsolatosan, sőt már néhány szükségszerű változtatást is bevezettünk. Ilyen volt például a szolgálati vezénylés átszervezése, így a városvezetés elvárásait jobban előtérbe tudjuk helyezni, és hamarabb tudunk reagálni a képviselők megkereséseire és a lakossági bejelentésekre is – részletezte.

Ezek alapján – folytatta – a korábbinál nagyobb figyelmet fordítanak például az Újgyőri főtér térségére a vasgyári villamosvégállomástól a Bükk Áruházig, de a belvárosban is sokkal intenzívebben vagyunk jelen, a fokozott lakossági igénybevétel miatt.

Kép

Kovács László Csaba egyébként 2020 őszén távozott a MIŐR éléről, a szervezettel és elődjével, a Miskolci Közerület-felügyelettel azonban régi a kapcsolata, csaknem harminc évvel ezelőtt kezdett ott dolgozni. „1993-ban jelentkeztem közterületi feladatellátásra, ez tulajdonképpen az utcai, akkor még civil ruhás közterület-felügyelői munkát jelentett, itt ismerkedtem meg az önkormányzatisággal, és egyáltalában a közterület-felügyelet világával”- idézte fel. Néhány hónapos utcai szolgálat után aztán az informatikai alapvégzettsége és ismeretei, valamint addig szerzett tapasztalatai alapján Vantal Gyula, a szervezet egykori igazgatója előbb ügyfélszolgálati feladatokkal bízta meg, de a szervezeti változások és intézményi átalakulások során dolgozott szolgálatvezetőként, informatikai szakreferensként, alosztályvezetőként és osztályvezetőként is.

– Aztán 2013. április 1-jétől, vagyis a Miskolci Önkormányzati Rendészet megalakulásától lettem előbb közterület-felügyeleti és rendészeti vezetői beosztásban az igazgató helyettese, majd 2014 év végén, Vincze Csaba akkori igazgató távozását követően megbízott igazgató, 2017-től pedig igazgató – emlékezett vissza Kovács László Csaba.

Első igazgatóságának idején számos újdonságot vezettek be és fejlesztés vittek véghez a MIÖR -nél. Ilyen volt például lovas, majd a szolgálati kutyás mezőőri szolgálat bevezetése, a körzeti rendész szolgálat, másnéven a seriffrendszer elindítása, gépkocsik, robogók és kerékpárok vásárlása, a térfigyeleti kamerarendszer fejlesztése és az Operatív Műveleti Központ átadása.

Kép

Az igazgató köszönetet mondott a MIÖR korábbi vezetőinek és a teljes kollektívának az elmúlt évek munkájáért. Terveiről szólva elmondta: a következő években az anyagi források tükrében szeretné visszaállítani a körzeti rendészeti rendszert és a lovas mezőőrséget is. „Emellett a korábbinál is nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a képzésekre, tanfolyamokra, a korábban ránk jellemző megelőző rendészeti tevékenységekre és természetesen amennyiben lehetőség nyílik rá, a térfelügyeleti kamerarendszer fejlesztését is folytatnánk” – mondta el Kovács László Csaba.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.