Ugrás a tartalomra

Sportcipők nyomai a futókör haván: méltó módon búcsúzott alapítójától a VeloRunCoffee

Létrehozva
Kriston János emlékére tartottak jótékonysági futást a Népkertben vasárnap reggel.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Barátjuk és annak családja terhein próbált enyhíteni a VeloRunCoffee, Miskolc országúti kerékpáros és futó sportegyesülete. A betervezett jótékonysági eseményből azonban emlékfutás vált: Kriston János földi útja január 13-án véget ért. Az egyesület úgy döntött, hogy az eredetileg a gyógykezelés költségeire, valamint a család, betegséggel együtt járó anyagi terheinek csökkentése céljából életre hívott jótékonysági futást megtartják, tisztelegve ezzel Kriston János emléke előtt. Azok, akik részt vettek az emlékfutáson és adakozni kívántak, megtehették a helyszínen kihelyezett adománygyűjtő ládába - ezek a felajánlások a gyászoló családhoz kerültek.

- Az egyik alapító tagunk, Kriston János decemberben nagyon beteg lett, karácsony után derült ki, hogy súlyos daganatos beteg, eredetileg a gyógykezelésre szerettünk volna gyűjteni a mostani verseny során – mondta el a Miskolc Tv stábjának Szloboda Anett, aki szintén az egyesület alapítói közé tartozik.

Az eseményre kilátogatott Hollósy András alpolgármester is.

- Miskolcnak szüksége van példaképekre. Kriston János ilyen ember volt. Példát mutatott küzdésből, az emlékfutás pedig annak a bizonyítéka, hogy mekkora ereje lehet az összefogásnak – fogalmazott Hollósy András
 

 

Ez is érdekelhet

A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.