Ugrás a tartalomra

A rendhagyó régiségvásár után a Tankcsapdával ketyegnek le az idei Kocsonyafesztivál utolsó órái

Létrehozva
A gasztrokavalkád zárónapján már kora délután jobbnál jobb előadók léptek színpadra.
Kép

A remekül sikerült pénteki start után szombaton folytatódott az idei, jubileumi Kocsonyafesztivál. Az eseményt az eddigi legnagyobb területen, Miskolc belvárosában, a Városházától a Centrumig rendezik meg. Ám nem csak méretében, de a programkínálat tekintetében is kiemelkedő az idei fesztivál, aminek szíve a Szinva terasz, ahol Valentin-napi programokkal, meleg italokkal és egy igazi téli varázslattal találkozhatnak a látogatók. A Kazinczy utcán és a Hősök terén pedig az antikvásáron bukkanhattunk ritka kincsekre.



A 2025-ös Kocsonyafesztiválon külön gyerektér is helyet kapott a Városháza és a Vármegyeháza között, ahol a szervezők szórakoztató programokkal, játékokkal várják a családokat. De belefuthatunk békaúsztatásba, ízkocsonya-versenybe, valamint forró italok versenyébe is, ahol a legfinomabb téli lélekmelegítőket kóstolhatjuk meg.
 

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Utcazenészek, artisták, tűzzsonglőrök és olyan meglepetések is leselkednek a kilátogatókra, amelyek az előző években nem, de a régebbi Kocsonyafesztiválon még szerepeltek. Az idei év egyik legizgalmasabb programja kétségtelenül a standszépségverseny, ahol a legkreatívabb és legszebben díszített fesztiválos standokat díjazzák majd.

Preview Image

 

Preview Image

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Nagy Táncválasztó
Nagy Táncválasztó a mozgásforma szerelmeseinek a tánc világnapján
MiskolcSportKultúraSzabadidő
Bemutatkozott Miskolc színes táncpalettája a VIII. Nagy Táncválasztón, amit vasárnap rendeztek meg a Művészetek Háza előtt.
Ifjúsági nappal szólították meg a fiatalokat a belvárosban
MiskolcEgyházSzabadidő
Különleges istentisztelettel és nyitott ifjúsági nappal várták a fiatalokat és családokat vasárnap a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközségben, ahol közösségi programokkal erősítették a fiatalok megszólítását.
Képgaléria
Régiségvásár
Veterán autókat csodálhattak a régiségvásárra kilátogatók
MiskolcSzabadidő
A retro hangulatot fokozta a Classic Motorsport Club & Coffee veterán autós felvonulása a májusi Miskolci Régiségvásáron.
Életfogytiglani szabadságvesztést kapott a házaspárt bántalmazó vádlott
MiskolcBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki egy miskolci ingatlanba betörve okozott egy házaspárnak életveszélyes sérülést.