Ugrás a tartalomra

Így alakítják át az arnóti körforgalmat

Létrehozva
Befelé szélesítik.

Ahogy arról lapunk beszámolt, lakossági fórumot tartottak hétfőn Szikszón. A téma az M30-as autópálya egy évvel ezelőtt lezárt szakasza volt. Mint ismert, 2024 februárjára olyannyira megrepedt, illetve megsüllyedt a burkolat a Szikszó és Miskolc közötti szakaszon, hogy balesetveszélyessé vált a közlekedés. Az út egy 150 méteres szakaszon megcsúszott, a forgalmat a 3-as főútra és a környező településekre terelték, a dugók és a megnövekedett forgalom megnehezíti a helyiek életét.

A lakossági fórumon részt vett az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) államtitkára, Pántya József, valamint a tárca vezetője, Lázár János is. Amellett, hogy megígérték: kiszámolják, hogyan tudják kompenzálni a megyei matricák tulajdonosainak kárát, egy másik vállalást is tettek:

átépítik, pontosabban befelé szélesítik az arnóti-felsőzsolcai körforgalmat, hogy mérsékeljék a csúcsidőszakokban kialakuló torlódásokat.

Erre nemrégiben Csöbör Katalin kormánypárti országgyűlési képviselő is külön posztban hívta fel a figyelmet közösségi oldalán. A politikus hozzátette: a problémára az egy évvel ezelőtti lezárás óta keresi, kereste a megoldást, és mostanra az ÉKM, valamint a Magyar Közút szakembereinek sikerült olyan tervvel előállni, ami gyorsan megvalósítható, és nem okoz máshol többletterhelést.

Nos, a tervek szerint a körforgalmat befelé fogják szélesíteni, a 3-as főúton érkezők két sávon hajthatnak majd be. Ebből egy védett sávot alakítanak ki a 3-ason érkezők számára Miskolc és az M30-as irányába. Ezzel párhuzamosan a 37-es forgalmát a belső sávra terelik, így a 3-ason érkezőknek egy sávon gyakorlatilag mindig „zöld lámpájuk” lesz a behaladás szempontjából.

A munkát márciusban kezdik, és április első hetére kialakítják az új forgalmi rendet, ami addig lesz érvényben, amíg az M30-ast helyre nem állítják – tudatta Csöbör Katalin.

 

Ez is érdekelhet

Három város, három koncert, három teltház
MiskolcKultúra
Újra meghódította az olasz közönséget a Miskolci Szimfonikus Zenekar. 2026-os itáliai turnéjuk során három csodás városban muzsikáltak: Cremona, Varallo és Salsomaggiore. Minden koncertjük teltház előtt zajlott, zajos sikerrel.
Grizzly - görög táncház
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
MiskolcKultúraSzabadidő
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Felvonulás és Tündöklő fényjáték a Hősök terén
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
MiskolcSzabadidő
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
MiskolcSport
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.