Ugrás a tartalomra

Új parkolóhelyekkel bővülhet a Miklós utca, de a járdán és az aszfalton is javíthatnak majd

Létrehozva
Helyszíni bejárást tartott a Miklós utcán Hollósy András alpolgármester csütörtök délelőtt, ahol a helyiek számoltak be neki köztéri kívánalmaikról.
Kép
Fotók: Mocsári László

Parkolóhely-bővítéssel, járdarekonstrukcióval és a besüllyedt úttest rendbehozatalával kapcsolatban keresték fel a városüzemeltetésért felelős alpolgármestert az elmúlt időszakban közösségi oldalán – számolt be róla stábunknak Hollósy András. Ahogy azt megírtuk, a városvezető januárban tartott fogadóórája nyomán két héttel ezelőtt Miskolc számos pontjára látogatott el, hogy a lakossági bejelentéseket követően a helyszínen is felmérje a megnevezett problémákat.

Kép

A tavaly júniusban a 12. számú önkormányzati kerületben megválasztott politikus hasonlóképpen járt el ezen a héten is, miután saját és Deák-Bárdos Mihály körzetének határáról érkezett hozzá megkeresés. Mint arról a politikus a helyszínen beszámolt: a Győri kapuban mindennapos fennakadásokat okoz a parkolás kérdése, éppen ezért úgy látja, jogos elvárás az ottaniak részéről, hogy újabb területeket vonjanak be az autók számára.

Kép

A Miklós utca 5. szám előtti parkoló bővítéséhez azonban Hollósy András szeretné, ha minél nagyobb társadalmi felhatalmazást kapnának, éppen ezért az őt megkereső polgároknak azt javasolta, első lépésként kezdjenek aláírásgyűjtésbe, hogy a gyeprácsos férőhelyeket kiegészítsék még néhánnyal. Annál is inkább szeretné, ha konszenzus születne a lakóközösségben – hívta fel a figyelmet az alpolgármester –, mert a javarészt kihasználatlan és nem túl jó állapotban lévő játszótéri objektum elbontásával is további hely szabadulhatna fel.

Kép

A városvezető lapunknak arról is beszámolt, hogy az utca legelején lévő, a Győri kapura kivezető mintegy húszméteres járdaszakasz rendbehozatala kapcsán is igény merült fel, valamint az alig pár méterre fekvő útburkolat pár négyzetméteren történő reparálását is megfogalmazták irányába. Hollósy András a lakosoknak elmondta: néhány héten belül, a város idei költségvetésének elfogadását követően képviselői alapjából neki és önkormányzati képviselőtársának is további források állnak majd rendelkezésükre, hogy konkrét lépéseket tegyenek.

 

Ez is érdekelhet

Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.