Ugrás a tartalomra

Séta, simogatás, fülvakarás, de akár haza is vihetik

Létrehozva
Újabb nyílt napot rendeztek szombaton a Miskolci Állategészségügyi Telepen, a népszerű programra kétszázhuszonnegyedszer várták az állatbarátokat.
Kép
A kutya leghűségesebb barátaival sétál. Fotó: Osztie Tibor

Kétszázhuszonnegyedik alkalommal rendezték meg az immár elmaradhatatlan nyílt napot a Miskolci Állategészségügyi Telepen február 22-én délelőtt tíz és délután kettő óra között, amelynek már stabil törzsközönsége van, de új arcok is felbukkannak, hogy kicsit sétáljanak, játsszanak az ebekkel. Az sem baj, ha hoznak is magukkal a látogatók némi harapnivalót - na nem maguknak -, vagy akár némi felszerelést, pokrócot, játékot, edényeket, mindenféle rongyneműt, hiszen ezek fogyóeszközök, hamar ebek harmincadjára kerülnek, és pótolni kell őket. 

Preview Image
És még sok fotó a kutyusokról a galériában. Kattints a képre!

A telepet üzemeltető Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kéthetente várja nagy szeretettel a látogatókat és adományaikat, amint meghívójukban fogalmaztak, ezek jó alkalmak egy simogatással egybekötött sétára az árva kutyusokkal, akik remélik, hátha meg is tetszenek valakinek és új gazdira lelnek. 

Kép

"A látogatói szeretettől, figyelemtől a telepen élő állatok nagyon sokat fejlődnek, számukra a legnagyobb ajándék a simogatás, a séta és némi fülvakargatás – így minden résztvevő jól érzi magát a közös időtöltés során. Amennyiben valaki úgy érzi, hosszútávon is törődne valamelyik, sok megpróbáltatáson átesett állattal és felelősségteljes gazdája tudna lenni, úgy a nyílt napok lehetőséget biztosítanak az örökbefogadás folyamatának elindításához" - írják. 

Kép

Ahogyan mindig, a látogatók adományokkal is segíthetik a telepen élő állatok mindennapjait. A telep dolgozói szívesen fogadnak többek közt régi törülközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

Az eddig megrendezett nyílt napok fokozottan hozzájárultak a látogatókkal való jó kapcsolat erősítéséhez és egyre bővül azok száma, akik kijönnek és segítenek az állatok életét szebbé, tartalmasabbá tenni - zárul a közlemény.

Kép

 

 

 

Ez is érdekelhet

Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.
Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.