Ugrás a tartalomra

Marad az enyhe, tavaszias idő

Létrehozva
Napközben feloszlik a köd, a hőmérő higanyszála pedig akár tizenhárom fokig is felkúszhat.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint szombaton a keleti, északkeleti harmadban a köd, illetve az alacsonyszintű felhőzet a déli, kora délutáni órákig nagyrészt feloszlik. Emellett a déli, délnyugati, majd egyre inkább a délkeleti megyékben lehet vastagabb a felhőzet, másutt általában többórás (szűrt), az északnyugati tájakon sok napsütés valószínű. Késő délutántól északnyugat felől határozottan elkezd csökkenni a felhőzet, az éjféli órákra nagyrészt kiderül az ég. 

Néhol a ködös részeken szitálás, főként északkeleten zápor előfordulhat. Az északnyugati szél főként az északnyugati tájakon helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére -1 és +5 fok közé hűl le a levegő.
 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.
Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.
Gasztroplacc burger Miskolctapolca_BNR
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.