Ugrás a tartalomra

Négy új elektromos csuklós busszal bővül Miskolc közösségi közlekedése

Létrehozva
Négy új elektromos csuklós autóbusszal fejleszti flottáját a Zöld Busz Program keretében elnyert támogatásnak köszönhetően az MVK Zrt.
Kép
Hárommal bővül az e-busz flotta Miskolcon. Fotó: MVK Zrt.

A társaság a HUMDA Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által meghirdetett két pályázaton is sikeresen szerepelt, így három darab elektromos csuklós busz Miskolc közigazgatási határán belül, míg egy további jármű a Miskolc-Felsőzsolca között, a 7-es számjelzésű viszonylaton teljesít majd szolgálatot. Kedvező esetben a járművek gyártása még az év végére befejeződhet, így akár már 2026 elején forgalomba állhatnak.

Az új járművek érkezése jelentős mérföldkő a miskolci közösségi közlekedés fejlődésében. Az elektromos buszok emissziómentesek, halkabbak és modern utastájékoztatási rendszerekkel felszerelve biztosítanak kényelmesebb utazást az utasok számára. A beszerzés hozzájárul a város levegőminőségének javításához és a zajszennyezés csökkentéséhez, összhangban az MVK Zrt. és Miskolc fenntarthatósági törekvéseivel.

A projekt célja, hogy hosszú távon is környezetbarátabbá és fenntarthatóbbá tegye a város tömegközlekedését, támogatva Magyarország klímasemlegességre vonatkozó 2050-es célkitűzését - írja a Miskolc Városi Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság közleménye.

Az MVK Zrt. a „Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó publikus töltőinfrastruktúra modernizálása, technológiai bővítése 25 ezer fő feletti városok részére” című, HUMDA pályázat révén három elektromos csuklós autóbusz és két nyilvános elektromos töltőállomás beszerzéséhez kapott támogatást. Emellett a „Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése, valamint a kapcsolódó publikus töltőinfrastruktúra kiépítése, modernizálása és technológiai bővítése 25 ezer fő alatti városok részére” elnevezésű, HUMDA pályázat keretében egy további csuklós elektromos autóbusz beszerzésére nyert forrást a vállalat.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.
Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.
Gasztroplacc burger Miskolctapolca_BNR
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.