Ugrás a tartalomra

Ragyogó napsütést és tavaszi hőmérsékleteket hoz a csütörtök

Létrehozva
A derült égen csak délután jelenhet meg kevés fátyolfelhő, a hőmérő higanyszála pedig akár huszonkét fokig is felkúszhat.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint csütörtökön a pára- és ködfoltok feloszlását követően nagyrészt felhőtlen, napos, száraz idő várható, délutántól jelenhet meg kevés fátyolfelhő az égen. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon megélénkül, Sopron környékén erős széllökés is lehet, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. Késő estére 0 és +10 fok közé hűl le a levegő.

Változatos képet mutat miskolci levegőszenyezettségi térképe csütörtök reggel. A Keleti városrészekben, így Szirmán, Martinkertvárosban, a Zsolcai kapuban sőt, a Szentpéteri kapu egyes részein is szennyezett és erősen szennyezett értékekeket mutat a pmmonitoring.hu, míg a Búza téren, a belvárosban és Miskolctapolcán elfogadhatót mértek. Ezzel szemben a Bükk felé haladva a nyugati városrészekben jó, illetve kiváló a levegőminőség.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.
Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.
Gasztroplacc burger Miskolctapolca_BNR
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.