Ugrás a tartalomra

Akinek Miskolc volt a mindene – búcsúzunk Dicsuk Páltól

Létrehozva
Életének hetvenhetedik évében meghalt Dicsuk Pál miskolci lokálpatrióta, a helyi vendéglátás egyik ikonikus alakja.

Kép

Ahogyan arról korábban elsők között számoltunk be, életének hetvenhetedik évében meghalt Dicsuk Pál miskolci lokálpatrióta, a helyi vendéglátás egyik ikonikus alakja.

Dicsuk Pál Miskolcon született 1948-ban, itt végezte az iskoláit is, ifjú korától vendéglátósként dolgozott, a miskolci vendéglátás meghatározó alakja. Pályatársa, Deutsch Miklós, a Calypso Étterem tulajdonosa a Miskolci Naplónak elmondta, mivel nem messze laktak egymástól, egészen fiatal koruk óta ismerték egymást.

– Az Avas Szálló kávéházában kezdett dolgozni pincérként, ezt követően Bőcsre került, ahol a sörgyár éttermének, a Sörcsárdának lett a vezetője. Ezután dolgozott még étteremvezetőként a Palotásban, ami a Kossuth utcán működött az Áfész székháza alatt, majd pedig hosszú időn át a pénzügyminisztérium üdülőjét vezette Miskolctapolcán, ami később Pelikán klub néven vált ismertté a vezetése alatt – mondta.

Ő építette újjá az Anna-teraszt is a Barlangfürdőnél. Deutsch Miklós szerint Dicsuk Pál ízig-vérig lokálpatrióta ember volt. „Az, hogy szerette Miskolcot talán nem a legjobb szó, imádta ezt a várost, túlzás nélkül mondom: mindene volt Miskolc. Emellett egy vidám, bohém ember volt, emellett pedig nagyon, sőt talán túl jó lelkű is” – emlékezett vissza.  

Miskolci lokálpatriótaként a sportot is támogatta, a DVTK baráti körének a titkára volt. Népes családja volt, három gyermek, négy unoka és négy dédunoka gyászolja most.

Dicsuk Pál temetése március 17-én 14 órától a mindszenti temetőben lesz.

 

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.
Hajókörútra készül családjával
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Kátai Natasa miskolci születésű, Olaszországban, Palermóban élő operaénekes rendszeresen járt haza fellépőként az Operafesztiválra. Most arról mesélt, milyen nyaralási tervei vannak.
Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.
Gasztroplacc burger Miskolctapolca_BNR
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.