Ugrás a tartalomra

A történelem vérzivatarai ellenére is megélte a kilencvenet

Létrehozva
Átélte a második világháborút és ötvenhatot, több hozzátartozóját korán elveszítette, mégis máig jó kedélyű Margó néni.
Kép
Fotók: Miskolc Televízió

Molnár Béláné Vályi Nagy Margit diósgyőri lakost köszöntötte 90. születésnapja alkalmából március 10-én, hétfőn a miskolci polgármesteri hivatal nevében Bartha György önkormányzati képviselő és Szomorné Takács Tünde, a Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Osztály, Szociális és Köznevelési Osztályának csoportvezetője. Az ünnepeltet csokoládéval, virággal és egy Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklappal lepték meg. Margó néni regényes életéből elmesélt néhány részletet stábunknak is. 

- A családommal a napján, március 7-én, pénteken ünnepeltem a születésnapomat. Egy fiam és egy lányom született és két-két unokám, valamint tizenegy dédunokám van. A lányom sajnos 61 éves korában meghalt. Az egyik család Budapesten, a másik Pécsett él – mondta Molnár Béláné Vályi Nagy Margit, Margó néni

Kép

- Bükkábrányban, régi nevén Felsőábrányban születtem 1935-ben. Mivel az édesanyám 32 éves korában meghalt, ezért nagyon fiatalon eljöttem dolgozni Miskolcra. Az LKM-ben anyagvizsgáló laboránsként tevékenykedtem öt évig. Édesapám szűcsmesterként tartott el minket, majd újranősült. Egy gyermekes özvegyasszonyt vett el és született egy féltestvérem – osztotta meg.

- 1945-től a második világháborút egy pincében vészeltük át. Bükkábrányban repülőtér is volt és ott tanyáztak az oroszok. Körülbelül a féltestvérem másfél éves korában apukámat elhurcolták. Később tudtuk meg, hogy a Fekete-tengernél halt meg. A mostohaanyámmal és –testvéremmel, valamint a féltestvéremmel maradtam ott, akikkel Tiszatarjánba költöztünk. Az anyai nagyszüleim hoztak vissza Bükkábrányba. Végül nagymamám, keresztanyám és nagynéném nevelt fel – emlékezett vissza. 

Kép

Felidézte, hogy pályakezdőként annyira megbetegedett a tüdeje, hogy két hónapra bekerült a vasgyári kórházba, de megmentették az életét. A férjével 1956 nyarán ismerkedett meg és december 22-én házasodott össze, de a kijárási tilalom miatt csak csendes esküvőjük volt. 1957-ben született meg a fia, de a férje pont akkor a János kórházban betegeskedett. A lánya 1961-ben született. Férje szerencsére felépült és negyven évi szép házasság várt rájuk. Margó néni 29 éve él egyedül és tevékeny mindennapjainak tulajdonítja, hogy ilyen hosszú életű. 

 

Ez is érdekelhet

Egerben készülnek, Miskolcon játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: jelentős változások történtek a diósgyőriek NB I-es női csapatának háza táján.
Gasztroplacc burger Miskolctapolca_BNR
Hamburger, sör és rock and roll – szombaton is vár Miskolctapolca
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Péntek este GasztroPLACC várta a látogatókat a miskolctapolcai Pazár István sétányon: voltak finom burgerek, hideg sörök és a színpadon szólt a rock and roll. Szombaton folytatás következik, mutatjuk a programot.
Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.