Ugrás a tartalomra

Finom - nem finom: mostantól az óvodások is értékelhetik az ételt Miskolcon

Létrehozva
Kétféle koronggal fogják értékelni az óvodások a felszolgált ebédet - jelentette be közösségi oldalán Miskolc alpolgármestere.

Mint ismert, március 1-jétől megemelték a bölcsődék, óvodák és iskolák fejadagját, és az ételek minőségén is változtatnak. Ahogyan arról a minap.hu is írt, Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere nemrég jelentette be, hogy a szülői munkaközösségekkel történt egyeztetés után ezt vállalta a városvezetés. Az intézkedésre szükség is volt, hiszen korábban sokan jelezték, a gyerekek a mennyiséggel és a minőséggel is elégedetlenek.

A polgármesteri bejelentést követően Matiscsák Éva, a területért felelős alpolgármester néhány nap múlva személyesen ellenőrizte az ebédet az Eszterlánc óvodában. A városvezetés vállalta, hogy a mennyiségen és a minőségen is javítanak, és ezt folyamatosan figyelemmel kísérik.  

A városvezetés szeretné a gyerekeket is bevonni az értékelésbe, méghozzá játékos formában, ezért innentől kétféle koronggal tudják majd minősíteni az eléjük rakott ételt - jelentette be közösségi felületén az alpolgármester. Így a szolgáltatónak arról is lesz visszajelzése, mik azok az ételek, amiket jobban kedvelnek a gyerekek, vagy amit egyáltalán nem szeretnek. 

A városvezetői bejelentésből kiderül: egy hónap múlva értékelik ki az eredményeket, amelyek nyomán egy ajánlást fognak benyújtani a szolgáltatónak a menüvel kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.