Ugrás a tartalomra

Épségben, egészségben előkerült a tizenhárom éves miskolci lány

Létrehozva
A hírt az édesapa osztotta meg közösségi oldalán.

Kiss Linda március 17-én, hétfőn reggel távozott el lakásáról az iskolájába indulva, ahová viszont nem érkezett meg. A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért a lakosság segítségét kérték.

Kedden aztán az édesapa posztolta, hogy előkerült a lány. Azt írta az eltűnés kapcsán, hogy „a rossz szándék, az emberi aljasság nem ismer határokat”. Konkrétumokat nem írt, de talán fontosabb is, hogy előkerült Linda.

Az apa annyit üzent még, hogy aki hasonló helyzetbe kerülne, az „ne csüggedjen, a legfontosabb hogy minden erővel próbáljon talpon maradni, a történteket pedig minél szélesebb körben jelezni. Az összefogás, az önzetlen, jószándékú emberek segítsége néha csodákra képes”, fogalmazott.

FRISSÍTÉS:

Délután fél 2 előtt nem sokkal a rendőrségtől is megérkezett a közlemény, amiben a korábban kiadott felhívást visszavonták.

(A külső kép illusztráció)

 

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.