Ugrás a tartalomra

Új frakció alakult a miskolci közgyűlésben

Létrehozva
DK-LMP-Nép Pártján frakció elnevezéssel jött létre új képviselőcsoport Miskolc közgyűlésében márciusban – tájékoztatta szerkesztőségünket a Demokratikus Koalíció helyi szervezete. 
dk frakcio

Mint írják, a frakcióvezető Mokrai Mihály, a Demokratikus Koalíció képviselője, a frakció tagja még Mezei Attila, az LMP, a Magyarországi Zöld Párt képviselője, valamint Lehoczki-Spider László, a Nép Pártján képviselője. 

A DK közleménye szerint a „frakció konstruktív-kritikus szerepre készül úgy, hogy egyfajta tükörként kívánja szembesíteni a kormánypárti városvezetést a választási ígéreteivel, és klasszikus ellenzékiként ellenőrizni azokat a cselekvéseket és döntéseket, amelyeket Miskolc Önkormányzata többségi helyzetben lévő frakciói hoznak.”
 

 

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.