Ugrás a tartalomra

Előbújhat a Nap vasárnap

Létrehozva
Csapadék nem várható, legfeljebb csak a késő esti órákban.

Vasárnap szakadozottá válik a felettünk lévő felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakok lehetnek. Délelőtt a Dunántúlon várható eső, délután még a középső, néhol keleti országrészben fordulhat elő elszórtan kisebb eső, zápor. A Dunántúlon erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél. Kora reggel 2-9, napközben 13-18 fok valószínű. Hajnalban, reggel a Dunántúlon pára-, ködfoltok képződhetnek - tudtuk meg az idokep.hu-ról.

Egész nyugodtan kiszellőztethetünk ébredés után, ugyanis a pmmonitoring.hu adatai szerint a levegő minőségével a városban semmi probléma sincs.

Ez is érdekelhet

Újabb kapualjakat újítanak fel Miskolc belvárosában – önkénteseket is várnak a hétvégi akcióra
MiskolcÉletmód
Harmadik alkalommal szervez kapualjfestési akciót a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület: a novemberi felújítás után most szombaton ismét önkéntesek segítségével szépítenék a belvárost. A kezdeményezés célja változatlan: közösségi összefogással új lendületet adni Miskolc városközpontjának.
Itt mindenki megtalálja a kedvencét – Nagy Táncválasztó Miskolcon
MiskolcSportSzabadidő
Bemutatkozik Miskolc színes táncpalettája a Nagy Táncválasztón, amit vasárnap rendeznek meg a Művészetek Háza előtt.
Újra versenytánc Miskolcon – érkezik a Miskolcz-Kupa & Revital Grand Prix
MiskolcSportSzabadidő
Nagyszabású táncversenyt rendez a Miskolcz-Revital TSE szombaton az Egyetemi Körcsarnokban.
Mutatjuk a hosszú hétvégi közlekedési- és bérletpénztári információkat
Miskolc
Május 1-jén, pénteken a villamosjáratok a vasárnapi, az autóbuszjáratok pedig a szabad- és munkaszüneti napokra érvényes menetrend szerint közlekednek. Akad azonban néhány kivétel.