Ugrás a tartalomra

Változóan felhős eget és sok napsütést hoz a kedd

Létrehozva
Tizenkettő és tizenkilenc fok lehet a csúcs, ráadásul hőmérő higanyszála ezúttal nálunk, keleten kúszhat magasabbra. Az északkeleti szél viszont sokfelé erős lesz.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

A HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése szerint kedden kelet felől szakadozik, gomolyosodik, csökken a felhőzet, így a változó felhőzet mellett hazánk északkeleti, keleti felén sok, nyugaton, délnyugaton kevesebb napsütés valószínű. Utóbbi országrészben maradhatnak tartósan borult körzetek. Helyenként - főként a déli tájakon - zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél nagy területen megerősödik, az Alpokalja, Bodrogköz térségében akár viharossá is fokozódhat. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között valószínű, a naposabb keleti tájakon mérhetjük a magasabb, míg a nyugati, délnyugati felhősebb részeken az alacsonyabb értékeket. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Városszerte kiváló a levegő minősége a pmmonitoring.hu jelzése szerint kedd reggel.
 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.