Ugrás a tartalomra

Csúnyán megütheti a bokáját az, aki raktárnak használja a lépcsőházat

Létrehozva
Akár egymillió forintos büntetést is kaphat az, aki a közös használatban lévő lépcsőházakban, folyosókon szabálytalanul helyez el olyan tárgyakat, amelyek akadályozhatják a közlekedést.

Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A társasházakban gyakran előforduló probléma, hogy a lakók a lépcsőházakban tarják a holmijukat. Ezt azonban csak a jogszabályi előírásoknak megfelelően tehetik meg, amit a panelházakban élők egy része már jól ismer. Erről beszélt a Miskolc Televízió híradójának, a Miskolc Má-nak érdeklődőre Kormos Istvánné is.

– A lépcsőházban, ahol én lakok valószínű, hogy a legtöbben tisztában vannak ezzel, mert, senkinél nincs kitéve a lépcsőházba semmi, még virág sem. Én magam is így járok egyébként el – mondta. 

Kép

Egy házban, ahol többen laknak együtt, a közös használatú helyiségek hamar tárolóhelységekké válhatnak. Ilyenek például a régi szemétledobók. Sok lépcsőházban a lakók ezeket a helységeket lakattal zárják le azért, hogy abban tárolják saját használati tárgyaikat. Ez viszont szintén tilos és a katasztrófavédelem ellenőrzi is ezt – mondta el a híradónak Szemcsák Miklós, a Központi Társasházkezelő Kft. tulajdonosa.

Kép

– Miskolc területén, de szerintem más településeken is rendszeres a hatóság szúrópróbaszerű ellenőrzések. Csak nekünk legalább nyolc ilyen ellenőrzésünk volt tavaly, , ahol a katasztrófavédelem illetékesei azt szemrevételezték, hogy a lépcsőházakban nem e tárolnak a lakók valami olyan tárgyakat a közös folyosókon, ami esetleg a menekülési útvonalat korlátozná – részletezte.

A tűzoltókat évente öt-hatezer alkalommal riasztják lakástűzhöz, amelyeknek egy része társasházakban történik. Ezért fontos az, hogy a menekülési útvonalakat szabadon hagyják a lakók. Aki megsérti, vagy nem tartja be az erre vonatkozó jogszabályban előírt szabályokat, arra tízezer forinttól akár egymillió forintig terjedő bírság szabható ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.