Ugrás a tartalomra

Intelligens óriáskukákra pályázhatnak a társasházak

Létrehozva
Kísérleti jelleggel, ingyenes, nagykapacitású kukákat telepítenek Miskolcon, hogy ezzel is motiválják a lakosságot a szelektív hulladékgyűjtésre.
Kép
Fotó: MOHU

Az okoskukákra a társasházak online pályázhatnak. A nyertes társasházakhoz a MOHU díjmentesen telepíti az XXL kukákat, illetve a nyitásukhoz szükséges elektronikus kártyát, tájékoztató anyagokat, a gyűjtők rendszeres karbantartását is biztosítja, egy éven keresztül.

Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a budapesti mintaprojekt után vidékre is kiterjeszti az igénylést a MOHU. Ezzel is szeretnék növelni a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyságát.

– Előnye, hogy zárt, közterületen elhelyezhető, nem igényel külön gyűjtőedényt a társasházak részéről, másrészt pedig annyiban okos, hogy csak egy chip kártyával lehet kinyitni. Van benne szintérzékelő is, tehát információt kaphatnak a társasházak, ahol ilyet helyeztek el, hogy mennyire telítettek a gyűjtőedények – tette hozzá.

Hagyományos szelektív gyűjtőszigetek jelenleg is működnek a város több pontján. A tetejük azonban nyitott, így a kukázók számára nincs akadály, hogy kiszedjék a lakók által bedobott szemetet. Az okos kukák azonban teljesen zártak, csak a chip kártyával nyithatók. Szintén közterületen helyezhetők ki.

– A társasházak gyűjtőedényei mellé nyugodtan elhelyezhetők. Előnyük, hogy nem kell hozzájuk külön ketrec, mivel zárt rendszerű – mutatott rá az ügyvezető.

Az új, 1100 literes okoskukákban papír-, műanyag- és fémhulladékot lehet majd elkülönítetten gyűjteni. A társasházak a MOHU honlapján elérhető online űrlap kitöltésével július 30-áig igényelhetik. A nyertes társasházakhoz a MOHU díjmentesen telepíti az XXL kukákat, és azok rendszeres karbantartását is biztosítja egy évig. 

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.