Ugrás a tartalomra

Minden nap kitakarítják az MVK járműveit, de az utasokon is múlik, mennyire maradnak tiszták

Létrehozva
Minden nap kitakarítják a buszokat és villamosokat az MVK telephelyén. Mivel napközben szinte minden jármű szolgálatban van, erre késő délután és éjszaka van lehetőség.

Havonta egyszer minden busz és villamos átesik a külső takarításon az MVK telephelyén. Magasnyomású mosóval tisztítják az első és hátsó szélvédőket, és a kerekeket. Juhász János villamosközlekedési igazgató a Miskolc Televízió riporterének elmondta, egy külön mosó csarnok áll a buszok, illetve a villamosok rendelkezésére.

– Ez nagyon hasonló a gépi autómosókhoz, csak itt nagyobb méretekben kell gondolkodni – tette hozzá.

A járművek belső takarítását minden nap elvégzi a személyzet, erre késő délután, vagy éjszaka van idő, amikor begurulnak a telephelyre a buszok és villamosok.

– Ilyenkor megtörténik a belső terek seprése, porszívózása, a kapaszkodók tisztítása. Ez egy kisebb művelet. Illetve minden autóbusz és villamos havonta egyszer átesik egy ún. nagytakarításon. Ilyenkor jön az ülőlapok tisztítása, az üvegek, a kapaszkodók, tulajdonképpen a padlótól a plafonig kitakarítjuk szépen a járművet – mondta a villamosközlekedési igazgató.

A kárpitokat is rendszeresen takarítják. Felmossák a padlót, megtisztítják az ablakokat. Ezek után az utasok feladata, hogy vigyázzanak a rendre és tisztaságra. A tapasztalatok azt mutatják, azokon a járatokon, ahol sokan utaznak, este több dolguk van a takarítóknak.

 

Ez is érdekelhet

Újra versenytánc Miskolcon – érkezik a Miskolcz-Kupa & Revital Grand Prix
MiskolcSportSzabadidő
Nagyszabású táncversenyt rendez a Miskolcz-Revital TSE szombaton az Egyetemi Körcsarnokban.
Mutatjuk a hosszú hétvégi közlekedési- és bérletpénztári információkat
Miskolc
Május 1-jén, pénteken a villamosjáratok a vasárnapi, az autóbuszjáratok pedig a szabad- és munkaszüneti napokra érvényes menetrend szerint közlekednek. Akad azonban néhány kivétel.
Kelemen Didák emlékkövet avattak a Deák téren
MiskolcEgyház
Halálának 282. évfordulója alkalmából tisztelegtek Kelemen Didák (1683-1744) minorita szerzetes, a Nagyboldogasszony minorita templom alapítójának életműve és papi szolgálata előtt.
DVTK HUNTHERM - Sopron Basket 85-66
Döntő, a második aranyért
MiskolcSport
A DVTK HunTherm megkezdi a csatát az aranyéremért. Az NKA Universitas Pécs ellen harcol a DVTK HunTherm.