Ugrás a tartalomra

Egyre nagyobb a szükség a nyugdíjasokra – Miskolcon is

Létrehozva
Egy folyamatosan elöregedő társadalom kihívásaira fogalmaztak meg válaszokat a MAB Székházban.
Kép
Fotók: Bódogh Dávid

Szerdán tartották ugyanis az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (OFA), a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ) és a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. „A jövő a tapasztalatban rejlik!” – Minden, amit a nyugdíjas foglalkoztatásról tudni kell! című országjáró eseménysorozatának záró, miskolci állomását.

A KÖZÉSZ alelnöke nyitóbeszédében a turné indoklása gyanánt elmondta: az elmúlt nyolc esztendőben megalakult közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek számos tanulságot halmoztak fel, amit a szervezők szerettek volna minél inkább párbeszéd tárgyává tenni. Dolgos Attila rámutatott, habár a szövetkezetek a fővárosban és Északnyugat-Magyarországon a leginkább elterjedtek, sokasodó számban találkozni efféle irodákkal már Miskolcon is. Mint azt tőle megtudhattuk: a szövetkezetek messze nem egyeznek meg a munkaerőkölcsönző cégekkel, miután rugalmas feltételekkel, képzésekkel és programokkal lépnek fel ügyfeleik érdekében.

Kép

Az MTA MAB Székházában rendezett szakmai összejövetelen Dorner Attila nyugdíjas foglalkoztatási szakértő ezt követően a nyugdíjasokat övező sztereotípiákról beszélt, így azt a társadalmi tévhitet is eloszlatta, hogy a nyugdíjasok egyáltalán nem képesek kezelni az infokommunikációs okoseszközöket. A szakember mindemellett kifejtette: 2050-re a jelenlegi három helyett mindössze kettő aktív korú juthat majd egy hazai nyugdíjasra, ami mindenképp azt irányozza elő, hogy az addigra nyugdíjba vonulókat egyre nagyobb számban kell majd juttatásaik mellett a munkaerőpiacon tartani – ezzel értelmet adva mindennapjaiknak, nemkülönben pedig a közösség hasznos tagjaiként tartani meg őket.

A Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. vezető kutatója végül a nyugdíjas foglalkoztatás jogi kereteiről ejtett szót. Ám a Réti Mária által felvázolt demográfiai becslésekből a megjelentek számára az is egyértelművé válhatott, hogy a jelenség rohamos léptékkel haladva, belátható esztendőkön belül globális mértékeket ölthet. Ezért is fontos – húzta alá –, hogy az mégoly távolinak és messzinek tűnő folyamatoknak mihamarabb elébe menjünk.

Kép

A rendezvény délután a foglalkoztatói szempontokat körüljáró kérdések megtárgyalásával folytatódott.

 

Ez is érdekelhet

Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.
Lakás égett Miskolcon
MiskolcBaleset
A Soltész Nagy Kálmán utcában csaptak fel a lángok.
Erre számítsunk az MVK-nál a régiségvásár alatt
Miskolc
Március 1-jén, vasárnap 07:00 és 15:00 óra között a régiségvásár, valamint karbantartási munkálatok miatt vágányzár lesz a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között.