Pénteken keleten, északkeleten számíthatunk felhősebb, helyenként borongós időre, máshol hosszabb-rövidebb napos időszakokra van kilátás. Kezdetben északkeleten szállingózhat a hó, majd napközben időnként eleredhet az eső, ugyanakkor az Északi-középhegységben és északnyugaton egy-egy futó zápor fordulhat elő. Reggel többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél, napközben viszont az ország nagy részén erős, viharos északnyugati széllökésekre kell számítani, miközben északkeleten az északkeleti szél lesz élénk. Reggelre -4 és +5 fok közé hűl a levegő. Napközben sokfelé 16 és 23 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, de északkeleten csak 8-14 fokot mutathatnak a hőmérők - tudtuk meg az idokep.hu-ról.
A levegő minőségével a legkisebb probléma sincs a pmmonitoring.hu adatai alapján.
Jó eséllyel pénteken leketyegnek az idei tél utolsó órái
Létrehozva
A melegedést némi csapadék is kísérheti.
Ez is érdekelhet
Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.