Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Görgey utcai könyvtárépület

Létrehozva
A Fortepan adatbázisában található 1977-es felvételen éppen öt éves a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Görgey-úti épülete, azt ugyanis 1969-1971 között építették és 1972. május 28-án adták át.
Kép
Akkor... Fotó: Fortepan/FŐFOTO

Az épületért tervezője, Dézsi János Ybl Miklós-díjat kapott. Maga az intézmény azonban sokkal régebbi múltra tekint vissza: 1952-ben törvényileg rendelték el a megyei könyvtárak megalapítását, így ekkor jött létre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei is, ami eredetileg az Erzsébet tér 5. szám alatt, a Diószeghy-házban működött, erről az épületről is volt már szó korábban rovatunkban. 

Kép
... és most. Fotó: Osztie Tibor

II. Rákóczi Ferenc nevét 1956-ban vette fel. A városi hálózat 1960-ban vált ki belőle, majd ezt követően hosszú évtizedekig egymás mellett, párhuzamosan működtek egészen 2013-ig, amikor újra egyesültek. A kiválás majd az összevonás az intézmény nevében is követhető volt, jelenlegi formában – II. Rákóczi Ferenc Könyvtár – 2023 óta használják. Az előtte lévő játszóeszközök 1978-ben még biztosan a helyükön voltak, később a Népkertbe helyezték át őket. Ma már ott sem találhatóak meg, korszerűbbekre cserélték őket.

 

 

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.