Ugrás a tartalomra

Fontos döntések a miskolci közgyűlésben

Létrehozva
Jövő hónaptól több villamos és busz közlekedik majd Miskolc útjain. 450 millió forinttal több forrást biztosít az önkormányzat a közétkeztetésre. És döntöttek a környezetvédelmi szabályok szigorításáról is csütörtökön.

Két ütemben valósul majd meg a járatsűrítés Miskolcon. Első ütemben május 1-től sűrűbben közlekednek majd a buszok többek között Martinkertváros, Lillafüred, Avas, Miskolctapolca városrészek viszonylatában - hangsúlyozza a Polgármesteri Hivatal.

A csütörtöki közgyűlést követően kiadott közleményben rámutatnak: a járatsűrítéseknek köszönhetően javul a villamosközlekedés színvonala, a 2-es villamos járatai pedig egész nap biztosítják majd a Vasgyár környékének közvetlen kiszolgálását. A második ütemben június 21-től Miskolctapolca és Tampere városrész, a Szondi György utca, és a Déli Ipari Park vonalán is sűrűbben járnak majd a buszok, csakúgy, mint az 1-es villamosok a tanszünetek ideje alatt munkanapokon és szombatonként.

Döntöttek arról is, hogy 450 millió forinttal több forrást biztosít az önkormányzat a közétkeztetésre. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere felszólalásában elmondta, hogy ennek fejében azt várják a közétkeztetést végző cégtől, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű étel kerüljön a gyerekek asztalára.

A Településszerkezeti Terv és az Építési Szabályzat módosításával szigorítottak a környezetvédelmi előírásokon is. Az április 17-i ülésen határoztak arról, hogy a Bükk városában egyetlen beruházás sem történhet úgy, hogy az veszélyeztesse a környezetünket, a miskolciak egészségét - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.