Ugrás a tartalomra

Új autókat kaptak a miskolci polgárőrök az önkormányzattól

Létrehozva
Hat új személygépjárművel bővült a miskolci polgárőrök gépjármű-flottája. Az eszközbeszerzés a remények szerint növelheti a polgárőrök munkájának hatékonyságát, így Miskolc közbiztonságát is.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Az autók ünnepélyes, a Városháza előtt tartott szerda délutáni átadásán Miskolc polgármestere felidézte: még tavaly tavasszal egyeztetett a város polgárőreivel, amikor is ígéretet tett, hogy polgármesterré választása esetén támogatni fogja a munkájukat. Tóth-Szántai József rámutatott: a hét miskolci polgárőrség éves szinten ötmillió forintból gazdálkodik, ezért fontos, hogy „szabadidejüket feláldozva tesznek a miskolciak közbiztonságáért”. Ahogy a városvezető hangsúlyozta, a vállalás első megvalósulásának szánták a mostani akciót.

A Miskolc Televíziónak nyilatkozó Hollósy András alpolgármester ismertetőjéből megtudtuk: a huszonnégy és félmillió forintos összértékben átadott négy darab Suzuki Vitara és kettő Suzuki S-Cross mellé hárommillió forint feletti értékben nyújtottak át ruhacsomagot is a polgárőröknek. Mint mondta: nagyon sok városi és civil rendezvényen vannak jelen a polgárőrök, ami azért lényeges, mert az önkormányzat a közbiztonság valamennyi szegmensét szeretné a városban javítani.

A slusszkulcsokat ünnepélyesen a Miskolc–Tapolcai Polgárőr Egyesület elnöke vette át a Bűnmegelőzési Centrum Polgárőr Egyesület, a Görömbölyi Polgárőr Egyesület, a Miskolc-Diósgyőri Polgárőr Egyesület, a Miskolc Lyukóvölgy-Vasgyár Polgárőr Egyesület, valamint a Pingyom Polgárőr Egyesület nevében is. Sebestyén Csaba stábunknak kifejtette: vármegyeszékhelyként meglehetősen beszűkültek számukra a pályázati lehetőségek, ezért is rendkívül örvendetes, hogy a városvezetés segítségükre van.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.