Ugrás a tartalomra

Ukrajna uniós csatlakozása ellen kampányolt Miskolcon a házelnök

Létrehozva
Gazdasági, közbiztonsági és politikai kockázatai vannak Ukrajna esetleges uniós csatlakozásának, amit nem szabad vállalnunk gyermekeink és unokáink biztonságos jövője érdekében - mondta Kövér László az országjáró esemény itteni állomásán.
Kép
Voks_2025_Ukrajna_Kover_Laszlo_20250424-ot_11.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Az Országgyűlés elnökének csütörtök késő délutáni látogatására annak apropóján került sor, hogy a kormány „Voks 2025 – Szavazás Ukrajna EU-tagságáról” elnevezésű akcióját a tavasz folyamán elindította. Kövér László ezúttal a Miskolcon és környékén élő embereket igyekezett meggyőzni arról, hogy a lehető legtöbben küldjék vissza a szavazólapokat június 10. előtt. A borítékban a szavazólap mellett megtalálhatók az ukrán csatlakozással kapcsolatos legfontosabb szempontok és kockázatok is. Ezek között szerepelnek a pénzügyi, a mezőgazdasági és a munkaerőpiaci kockázatok, valamint a nyugdíjrendszert, a közbiztonságot, az élelmiszer-biztonságot és az egészségügyet érintő lehetséges hatások is. 

A házelnök a DVTK Stadion VIP termében fogadta az érdeklődőket. Elmondta, hogy ez nem csupán külpolitikai kérdés. Ukrajna uniós csatlakozása hatással lenne hazánk következő évtizedeire is. Gazdasági, politikai és a közbiztonsági veszélyt jelentene mindnyájunk számára. 

„Ha Ukrajna belép az Európai Unióba, a maga fejletlensége és elmaradottsága okán az unió átlaga alá kerül, magyarán szólva az eddig minden más országnak, így Magyarországnak jutó fejlesztési támogatási forrásokat is gyakorlatilag egyedül Ukrajna fogja elvinni” – fogalmazott a politikus.

Kép
Voks_2025_Ukrajna_Kover_Laszlo_20250424-ot_03.jpg

Kövér László emlékeztett az orosz ajkú bűnözésre, amely a kilencvenes években Magyarország egyik fő közellensége volt, és bár oroszul beszéltek, de az elkövetők főként ukránok voltak. A politikai ellenérvek kapcsán kiemelte, hogy Ukrajna befolyásolható, így nem fogják a magyar érdekeket figyelembe venni. 

Az esemény előtt a házelnököt fogadó Hollósy András a Fidesz-KDNP B.-A.-Z. vármegyei 2-es számú választókerületi elnökeként lapunknak Miskolc vonatkozásában hangsúlyozta: már csak „az előző városvezetéstől átvett nehéz gazdasági örökség” miatt sem engedhető meg, hogy a jelenleg háborúban lévő ország csatlakozzon az EU-hoz.

Mint ismert, 2014-ben egy nemzetközileg el nem ismert regionális népszavazás után Oroszország annektálta a Krímet, majd az évekig tartó, lokális jellegű kelet-ukrajnai háborút eszkalálva 2022. február 24-én háborút indított Ukrajna ellen. Ukrajna 2022-től az Európai Unió tagjelöltje, 2022 őszén pedig hivatalosan is beadta a NATO-hoz csatlakozási kérelmét.
 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.