Ugrás a tartalomra

Ha otthon erőszak ér, törd meg a csendet

Létrehozva
"Törd meg a csendet – a biztonságod a tét" címmel rendezett konferenciát a Miskolci Rendőrkapitányság kedden, amelyen szakemberek tartottak előadásokat a kapcsolati erőszakról, és arról, hogy van segítség a bajban.
Kép
A kapcsolati erőszak áldozatait segítik. Fotó: Mocsári László
A kapcsolati erőszak áldozatait segítik. Fotó: Mocsári László

A rendezvénynek a Teleki Kollégium Wass Albert előadóterme adott otthont, ahol a résztvevők több előadást és prezentációt hallgathattak meg a kapcsolati erőszak témájában, valamint arról, hogy az egyes szervezetek milyen segítséget tudnak nyújtani a sértetteknek. Többek között a Miskolci Áldozatsegítő Központ, A MESZEGYI, az Avasi Szakszolgálat, és a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai beszéltek a saját munkájukról és tapasztalataikról a téma kapcsán.

Kép
Béresné Buczkó Viktória

Béresné Buczkó Viktória, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója, a rendezvény egyik szervezője elmondta, a rendőrkapitányság „Törd meg a csendet - a biztonságod a tét” címmel indította útjára ezt az előadássorozatot, elsősorban a kapcsolati erőszak sértettjei és a velük foglalkozó támogató szervezetek munkatársai számára. A konferencián a különböző területekről jött szakemberek tartanak előadásokat a kapcsolati erőszak áldozatainak, de jelen esetben elsősorban azoknak a szakembereknek, akik velük napi kapcsolatban állnak.

- Szeretnénk megmutatni és elérni azt, hogy ha valaki a kapcsolati erőszak részese, bármilyen módon, tehát vagy egy anya, vagy egy feleség, vagy egy szülő, vagy egy gyermek - teljesen mindegy, hogy lesz a kapcsolati erőszak áldozata -, akkor tudja, hogy nem nincs egyedül, tehát támogatva van. Vannak olyan szervezetek, vannak olyan hatóságok, amelyek egészen az őáltaluk megtett fel- vagy bejelentéstől kezdve elkísérik őket, fogják a kezüket, és arra szeretnénk őket ösztönözni, hogy mindenképpen jelezzenek, tegyék meg a bejelentést, forduljanak hozzánk vagy valamely illetékes szervezethez, mert igenis van kiút – szögezte le a bűnmegelőzési főelőadó.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.