Ugrás a tartalomra

Alakszai Zoltán főispán: megtiltottuk a jogsértő földmunkát Martinkertváros és Szirma között

Létrehozva
A munkagépek kedden levonultak a területről.

Ellenőrzést tartottak a vármegyei kormányhivatal munkatársai a Martinkertváros és Szirma között elhelyezkedő területen kedden. Megállapították, hogy az ott folyó földmunkák jogszabálysértőek, azokat a beruházó engedély nélkül kezdte meg.

„Hatóságként nem vagyunk – és nem is lehetünk – érzéketlenek a lakosság jelzéseire, és a jog mindenkire vonatkozó szabályainak megfelelően járunk el minden esetben. Így tettünk most is: határozatban tiltottuk meg a területen a jogsértő földmunkákat, aminek eredményeképp a munkagépek már tegnap levonultak a területről” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Alakszai Zoltán főispán szerdán.

Ahogy arról lapunk beszámolt a hétfőn tartott, helyszíni sajtótájékoztatón elhangzottakról, a munkavégzést sem az önkormányzathoz, sem pedig az illetékes hatósághoz nem jelentették be, a kormányhivatal kérdését pedig figyelmen kívül hagyta a tulajdonos.

Szintén írtunk arról, hogy kedden befejeződött az építkezés az érintett területen, olvasónk jelzése szerint eltűntek a munkagépek. Akkor későbbre ígért tájékoztatást az ügyben a főispán – most tehát jelezte, hogy jogsértő volt a munkavégzés, amit határozatban meg is tiltottak.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.