Ugrás a tartalomra

Ezekkel a gyereknapi programokkal várja Miskolc a kicsiket és nagyokat

Létrehozva
Május utolsó vasárnapja a gyerekeké. Miskolcon számos program közül válogathatnak a családosok.

Dodzsemezés, óriás dzsengázás, buborékfújás és falmászás. Így telt a tavalyi gyereknap a Népkertben. Ahogy az előző évben, idén is számos program várja városszerte május utolsó vasárnapján a családosokat.

Preview Image
Martinkertvárosi gyereknap (Mocsári László archív képgalériája)

A Népkertben többek között lesz kisvonatozás, motorszimulátor, ügyességi játékok és interaktív táncparkett. A színpadon pedig reggel 10-től este 6-ig egymást váltják a produkciók: buborékshow-val, táncbemutatókkal, meseelőadásokkal és gyerekkoncertekkel készülnek a kicsiknek.

Az állatkertben is egész napos programokkal készülnek. Lesz többek között arcfestés és bábelőadás is. Amellett, hogy a kilátogatók megismerkedhetnek az ott élő egyedekkel, a Csodamalom Bábszínház is szórakoztatja majd a gyerekeket.

Preview Image
Gyereknap a tűzoltóságon (Juhász Ákos archív képgalériája)

Gyermeknapra a tűzoltólaktanyák kapui is megnyílnak. Miskolcon reggel 10 és délután 4 óra között várják az érdeklődőket. Miskolcon a katasztrófavédelem telephelyén a tűzoltók próbariasztásokat tartanak, de az érdeklődők kipróbálhatják a speciális eszközöket, öltözékeket is.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.