Ugrás a tartalomra

Ezeket a parkolókat zárják le ideiglenesen

Létrehozva
Az autóval közlekedőknek minderre szombaton kell ügyelniük.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő Bazár-tömbben, Nagy Imre utcán és a Városház tér 3-13. szám alatt található zúzalékos parkolóhelyek helyreállítás céljából lezárásra kerülnek május 31. 6:00 órától 15:00 óráig - tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtöki közleményében az önkormányzati cég. 

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett a Miskolci Egyetemen. A legmagasabb ponthatárral pedig a jogász képzésre tudtak felvenni hallgatókat.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.