Ugrás a tartalomra

Ideiglenesen áthelyeznek egy megállót a belvárosban

Létrehozva
Javítják az aszfaltot.

Május 31-én, szombaton 7 órától előreláthatóan 13 óráig az aszfalt javítása miatt a 21-es és a 21G-s jelzésű autóbuszok Erzsébet téri megállóhelyeit – mindkét irányban – ideiglenesen áthelyezik – tájékoztatta lapunkat az MVK Zrt.

Hozzátették, hogy az jgyőri főtér, illetve a Berekalja irányába közlekedő járatok ideiglenes megállóhelyét körülbelül 100 méterrel hátrébb, az Erzsébet Fürdővel párhuzamosan alakítják ki.

A Tiszai pályaudvar, illetve a Szondi György utca felé közlekedő autóbuszok utasai a Meggyesalja utca irányába mintegy 30 méterrel hátrébb kialakított megállóhelyet vehetik igénybe.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett a Miskolci Egyetemen. A legmagasabb ponthatárral pedig a jogász képzésre tudtak felvenni hallgatókat.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.