Ugrás a tartalomra

Bombahírt kaptak a drótszamarasok

Létrehozva
A polgármester lesz a Bükk Kupa fővédnöke.
Preview Image
Mezőtúri országúti kerékpárverseny miskolci indulókkal. Fotók: magánarchívum

A napokban újraélesztették a ProTúr Kerékpáros Sportegyesület hajdani nagy eseményét, a hangzatos nevű Tour de Túr-t. A Mezőtúron tartott országúti viadalon rajthoz álltak a Miskolci Road Cycling Club, népszerű nevén az MRCC tagjai is. 

Vidáman tekertek
– Az 54 kilométeres versenyen egyesületünk is képviseltette magát – újságolta Somogyi László klubmenedzser, majd hozzátette: – Néhány sportolónk nagyon szép sikert ért el. A táv rövidsége senkit ne lepjen meg, a szervezők célja csak az volt, hogy valamennyi nyeregbe pattant nevező által teljesíthető programot hozzanak tető alá. Elképzelésük bevált: a mezőny fantasztikus hangulatú, villám versenyt vívott.
Az MRCC mindenese (hiszen Somogyi László szervezőként, egyesületi vezetőként, versenyzőként és szülőként is jeleskedik) a műfaj és a helyi drótszamarasok számára még egy sokat jelentő hírt is elárult: Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere elvállalta a szeptember 12-14. közötti Bükk Kupa fővédnöki tisztét. 

Az MRCC helyezettjei
U15: 2. Somogyi Sunny 1:56.00 óra.
U17: 1. Fehér Dániel 1:38.00 óra.
Elit 1 kategória: 1. Zeley Csaba 1:34.00 óra, ... 3. Szendrei Krisztofer 1:38.00. 
Senior 1 kategória: 1. Nyirkó Attila 1:37.59 óra, ... 3. Nagy Ottó 1:38.00. 

Címkék

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.