Ugrás a tartalomra

Húsz éve gyárt egy nagyon fontos készítményt a Sanofi Miskolcon

Létrehozva
Az évforduló alkalmából gyárlátogatáson mutatták be az üzem működését. Az alkalmon részt vett a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos is.
Kép
sanofi_palkovics_laszlo_20250606-ot_16.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Gyárlátogatáson tekintették meg, hogyan gyártja már 20 éve a cég heparin tartalmú készítményét. A cég élen jár a mesterséges intelligencia alkalmazásában is. Adatalapú megoldásokat használnak, amelyekkel tovább tudják optimalizálni a működésüket.

A bejárást követő sajtótájékoztatón a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos szólalt fel, aki elmondta: Magyarország 2020-ban elkezdte az adatalapú gazdaságra történő áttérést. Azok a cégek, akik nem használják a mesterséges intelligenciát lemaradnak, akik alkalmazzák, azok viszont optimalizálhatják folyamataikat.

Kép
Az évforduló alkalmából gyárlátogatáson mutatták be az üzem működését. Az alkalmon részt vett a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos is.

– Sok mindent gondolunk alatta, meg sok mindent vélünk erről felfedezni. Néha félünk tőle. Eléggé szélsőségesek az elképzeléseink. Egy dolog biztos viszont: az egyik legjobb dolog, ami történt velünk, hogy azt az eszközrendszert, amivel rendelkeztünk korábban is, most már értelmezhető módon tudjuk használni annak érdekében, hogy a múltbeli adatainkat más módon dolgozzuk fel, és olyan összefüggéseket, olyan mintázatokat találjunk meg, amit egyébként normálisan nem szoktunk megtalálni – fogalmazott Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos.

A rendezvényen kisfilmen mutatták be a heparin kulcsszerepét a vénás tromboembólia megelőzésében és kezelésében. Évente 10 millió ember használja ezt a hatóanyagot világszerte. A Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság elnöke arról beszélt, hogy egy másodéves orvostanhallgató fedezte fel több mint 100 évvel ezelőtt.

Kép
sanofi_palkovics_laszlo_20250606-ot_08.jpg (328.25 KB)

- A véralvadást fokozó hatóanyagokat keresett, és vont ki először az agyból, a szívből és a májból – ez volt a heparin. Ugye a probléma ott jelentkezett, hogy a májból kivont anyag, az nem fokozta a véralvadást, hanem gátolta. Először is ezt el kellett elmagyaráznia a feletteseinek, hogy nem ő rontotta el a kísérleteket, hanem valóban gátolta ez az anyag a véralvadást és hát különböző extrém módokon bizonyította be – idézte fel Bagoly Zsuzsa, a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság elnöke az ünnepélyes alkalmon.

Ez is érdekelhet

izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.