Ugrás a tartalomra

Komoly büntetés jár a telefonozásért biciklizés közben

Létrehozva
A KRESZ-szabályok ugyanúgy vonatkoznak a biciklisekre is, sokan azonban nem tartják be ezeket.

Bicikliúton, a járdán és az úttesten is találkozhatunk kerékpárosokkal a városban. Bár a KRESZ-szabályok rájuk is ugyanúgy vonatkoznak, mint az autósokra vagy a motorosokra, mégis sokan nem tartják be ezeket. Ilyen a telefonhasználat is. 

Kép
bencze_autosiskola_vezeto_250605_web_hcs.jpg (276.61 KB)
Bencze Csaba. Fotó: Horváth Csongor

- Mivelhogy a kerékpár is jármű, ezért rájuk is vonatkozik a telefonos tilalom, ebből kifolyólag ők sem használhatják menet közben, illetve álló járműnél sem a telefont, úgyhogy rájuk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak – szögezte le a Miskolc Televízió által megkérdezett autósiskola vezetője. 

Vagyis a kerékpárosoknak nem kötelező KRESZ-tanfolyamot végezniük. Így ha más járműre nincs jogosítványuk, nem feltétlenül vannak tisztában a szabályokkal.

Bencze Csaba úgy véli, célszerű lenne már az általános iskolában elkezdeni az ismerkedést a KRESZ-szabályokkal, elvégre erre mindenkinek szüksége van, aki részt vesz a közlekedésben, akár gyalogosan is.

Míg Molnár Emil arra hívta fel a figyelmet: a legfontosabb, hogy figyeljünk magunkra és egymásra is közlekedés közben. 

Kép
Juhász Ákos archív felvétele

- Kerékpározás közben sem szerencsés telefonálni. Mert a legfőbb dolog, hogy figyeljünk a forgalomra, figyeljünk a saját járművünkre és figyeljünk másokra, akik velünk együtt részt vesznek a közúti forgalomban. És ha ezt megtesszük, akkor minden olyan esemény, amit nem szeretnénk, hogy bekövetkezzen, akkor tényleg nem is fog bekövetkezni, tehát nem lesz baleset – hangsúlyozta a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály osztályvezetője.

Ez is érdekelhet

Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.
Kutyafalka lendült támadásba Lyukóvölgyben – mutatjuk, kit kell ilyenkor riasztani
MiskolcBalesetBűnügy
Külterületen támadó kutyák esetében az állatvédőknek nincs jogkörük intézkedni, hanem a hatóságokat ajánlott értesíteni.
Útfelújítások és közterület-bontások miatt változik a közlekedés Miskolcon
Miskolc
Megkezdődött a Szeder utca felújítása, több helyen útbontások zajlanak Miskolcon.