Ugrás a tartalomra

Online csalás áldozata lett egy miskolci nő

Létrehozva
A számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A csaló telefonon egy bank „védelmi csoportja” tagjaként mutatkozott be.
Kép
online_csalás_borsodi_rendőr-főkapitányság_Facebook.jpg
Ne dőljünk be a csalóknak. Fotó: Freestock

Csalás miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egyelőre ismeretlen tettessel szemben, aki június 9-én hívta fel áldozatát, és egy bank „védelmi csoportja” tagjaként mutatkozott be. A „biztonsági szakember” közölte az asszonnyal, hogy a számlája veszélyben van, és pénzt akarnak levenni róla ismeretlenek. A nő megadta a netbankjához tartozó belépési adatokat, illetve a jelszavát is. Később a csaló közel 400 ezer forintot utalt el egy ismeretlen számlára. A nyomozás jelenleg is folyik.

A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűnözők tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz, megtudni az áldozatok banki adatait, hozzáférni a számlájukhoz, csalárd módon megszerezni a pénzüket. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság ajánlásai segíthetnek a kockázati tényezők kiszűrésében, hogy biztonságban legyünk a világhálón is:

Soha ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, interneten a bankkártyája és a netbankja belépési adatait! A bankok soha nem kérik a számlatulajdonosoktól ezeket az információkat, mivel az ügyfél-azonosítás során a valódi pénzintézeti dolgozó ezen adatokat látja!
A bank telefonon soha nem ad utasítást az ügyfélnek semmilyen átutalásra!
Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja Önnek!
Legyen gyanús, ha a telefonáló tört magyarsággal beszél, vagy magyartalan, helyesírási hibákat tartalmazó e-mailben ajánl kedvező üzleti lehetőséget!
Ne bízzon ismeretlenek üzleti vagy befektetési ajánlataiban, legyen gyanakvó, főleg, ha kiemelten nagy hozammal kecsegtetik!

További hasznos tanácsokat az alábbi linken olvashatnak az online csalásokról.

Ez is érdekelhet

Összeütközött két autó Miskolcon
MiskolcBaleset
A Kabar és a Kórház utca kereszteződéséhez vonultak a tűzoltók.
Képgaléria
Régiségvásár
Miskolc hétvégi programajánlója: Zorán, Edda, Márton-nap és Régiségvásár
MiskolcSportBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Hétvégén pezsgő programkínálat vár Miskolcon: Zorán és az Edda Művek koncertje mellett Határtalan Napok, családi Márton-napi rendezvény, gyertyafényes rajzfilmsláger-koncert, valamint régiség- és gardróbvásár is színesíti a hétvégét.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni Miskolcon péntek reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda, a Magyar Közút és az ÉRV munkatársai Miskolc több pontján hibaelhárítást és útfelújítást végeznek, ezért kérik a közlekedők óvatosságát.
Az utolsó Gardróbvásár – lesz-e folytatás?
MiskolcSzabadidő
Gardróbvásárt is rendeznek a Régiségvásár ideje alatt, november 8-án, vasárnap a miskolci belvárosban.