Ugrás a tartalomra

Lakótelepi körmenettel ünnepli az Úrnapját az avasi plébánia

Létrehozva
Krisztus testének és vérének, azaz az Eucharisztiának az ünnepe az Úrnapja, amit a mai napon tart a világegyház.
Kép
oltariszentseggel_koronkai_zoltan_atya.jpg
Az Úrnapja mellett más ünnepeken, például húsvétkor is fontos szerepe van az Oltáriszentségnek. Fotók: Isteni Ige Temploma Facebook

A pünkösdi időszak utolsó napja az Úrnapja, amikor a legtöbb római katolikus templomban ünnepi szentmisével egybekötött körmenetet szoktak tartani. Ezt a főünnepet a világegyház pünkösdvasárnap után tíz nappal és a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön ünnepli, vagyis idén június 19-én. Magyarországon azonban június 22-én, vasárnap tartják meg az Úrnapját. Az avasi jezsuita Isteni Ige Templomában idén először rendeznek ebből az apropóból lakótelepi körmenetet, hogy a városrész lakosai felé is tanúságot tegyenek Jézus Krisztusba vetett hitükről. 

- Az Úrnapján az Oltáriszentségben megtapasztalhatjuk Krisztus valóságos jelenlétét közöttünk. Szeretetének legnagyobb jelét mutatta az Úr, amikor testét és vérét, azaz önmagát adta tanítványainak és követőinek, amiről az utolsó vacsorán beszélt a tizenkét apostolnak – nyilatkozta Koronkai Zoltán jezsuita atya, az avasi Isteni Ige Temploma plébánosa. 

A Máté evangéliumában így olvashatunk erről: „Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: Vegyétek és egyétek, ez az én testem! Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.” (Mt.26,26-28)

Kép
Oltáriszentséggel a jezsuita templomban
Szentségimádás az Isteni Ige Templomában

Az atya hozzátette, hogy ez minden szentmisében folytatódik az ostya és a bor átváltoztatásának alkalmával. A katolikus hit szerint az ostya és a bor tartósan is Jézus Krisztus testévé és vérévé változik, ezért az Oltáriszentségben valóságosan jelen van Krisztus. Éppen ezért az Eucharisztia a katolikus hitnek egyik központi eleme, így az Úrnapja főünnep. Régi hagyomány, hogy ilyenkor körmeneteket tart az egyház és az Oltáriszentséggel együtt vonulnak ki az utcákra az atyák és a hívek. Ezzel a gesztussal megvallják Krisztus valóságos jelenlétébe vetett hitüket az Eucharisztiában. 

- A korábbi években mindig a templomban ünnepelte meg közösségünk az Úrnapját és a körülötte lévő állomásokat járták körbe híveink. Tehát a templomudvaron folyt a körmenet, de idén újításként bevezetjük, hogy kilépünk a plébánia falai közül és elvonulunk egészen az Avasi Gimnáziumig, majd vissza a templomig az Úti Boldogasszony kegyképhez. Ennek az a célja, mint minden körmenetnek, hogy tanúságot tegyünk hitünkről az avas-déli városrész lakói felé – fejtette ki a plébános. Azt is elárulta, hogy délután pedig közösségépítő jelleggel szalonnát fognak sütni az avasi görögkatolikusokkal együtt. 

- Az Úr közelségét, szeretetét a szentségimádás alkalmával is meg lehet tapasztalni az Oltáriszentség jelenlétében azok számára, akik hisznek ebben. Ha valaki rendszeresen jár szentségimádásra, annak az élete Jézus személye által formálódik. A vele való együtt időzés egészen elmélyíti és személyessé teszi a hitet. Az Oltáriszentséggel a pap áldást is szokott adni a hívekre – részletezte. 

Ez is érdekelhet

Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.