Ugrás a tartalomra

Akkor és most: Az egyetemváros A/1-es épülete

Létrehozva
A felvételpáron ezúttal az egyetem csak Galériának nevezett bejárata, valamint az A/1-es épület, azaz a campus egyik legrégebbi komplexuma látható.
Kép
aros_fortepan_255855.jpg (26.63 MB

A Miskolci Egyetem területét 1949-ben jelölték ki, az első terveket a fővárosi MATI készítette, Janáky István tervei alapján. A kollégiumok, valamint az A/1, A/2, A/3 és az A/5 épületek még ezen koncepció szerint épültek fel. 

Kép
12-uj-akkor_es_most_egyetemvaros_20250619-ot-1.jpg (1.75 MB)

Kisebb szünet után a hatvanas években folytatódott az akkor még Nehézipari Műszaki Egyetem névre hallgató intézmény fejlesztése: az 1964/65-ös tanévben adták át a főépületet a Műhelycsarnokkal, a C/2-vel, az E/7-es kollégiummal (ma irodaház) együtt, 1966-ban az éppen most megújuló menzaépületet, pár évvel később, 1969-ben pedig a néhány éve újjászületett és kibővült egyetemi könyvtárat.


(Tajthy Ákos szövege, Osztie Tibor fotója, a régi kép forrása: Fortepan / Kálnoki Kis Sándor)

Ez is érdekelhet

Kutyafalka lendült támadásba Lyukóvölgyben – mutatjuk, kit kell ilyenkor riasztani
MiskolcBalesetBűnügy
Külterületen támadó kutyák esetében az állatvédőknek nincs jogkörük intézkedni, hanem a hatóságokat ajánlott értesíteni.
Útfelújítások és közterület-bontások miatt változik a közlekedés Miskolcon
Miskolc
Megkezdődött a Szeder utca felújítása, több helyen útbontások zajlanak Miskolcon.
Miskolci Egyetem: itt vannak a felvételi ponthatárok
MiskolcOktatás
Kiderült csütörtök este, kit vettek fel a Miskolci Egyetemre.
Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.