Ugrás a tartalomra

Egy kézbe kerülnek Miskolc fejlesztési projektjei

Létrehozva
A tervek szerint júliusban lát munkához a Miskolci Fejlesztési Központ csapata, azzal a céllal, hogy a vármegyeszékhely ne csak reagáljon a változásokra, hanem aktívan formálja is a jövőjét.
Kép
Radomszki
Radomszki Levente. Fotó: Miskolc Televízió

A közelmúltban fogadta el a közgyűlés a javaslatot egy város- és gazdaságfejlesztési társaság létrehozásáról, amely egy kézben fogja össze Miskolc fejlesztési projektjeit. A Miskolci Fejlesztési Központ kutatásokat végez, tervez, elemez, fejleszt és menedzsel majd a jövőben.

Radomszki Leventét a Miskolc Fejlesztési Központ ügyvezetőjét kérdeztük a tervekről. Elmondta, ez egy olyan vállalat lesz, ahol a gazdaságfejlesztés és a városfejlesztés egy kézben fog összpontosulni. Legfőképpen azért, hogy a lehető legközelebb legyenek a döntéshozatalhoz és így hatékony működést tudjanak elérni.

Kép
Radomszki

- A városfejlesztési résznél leginkább a beruházások és az egyéb projektek megvalósulását mozdítjuk elő, a gazdaságfejlesztési résznél pedig a befektetés ösztönzés, illetve az itt lévő vállalatoknak a helyzetbe hozása lesz a célunk. Feladataink közé tartozik majd a gazdaságfejlesztési stratégiák kidolgozása, az ipari területek fejlesztése, a városi projektek előkészítése és lebonyolítása, ingatlanhasznosítás, pályázatok írása és a forrásbevonás. Többek között együttműködünk majd az egyetemmel, a helyi vállalkozásokkal és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával is. A központ júliusban a városházán kezdi meg a működését – ismertette az ügyvezető.

Kép
Fotó: Osztie Tibor

Elmagyarázta, azért született döntés egy különálló cég létrehozásáról, mert az önkormányzat, mint közigazgatási struktúra, illetve a holding, mint egy nagyvállalat, ahol hét tagvállalatot egyszerre igazgatnak, kevésbé tud rugalmasan, gyorsan és hatékonyan reagálni a változó helyzetekre, lehetőségekre, mint egy olyan kis létszámmal, dinamikusan működő vállalat, amely nem csak követi, hanem generálja is a lehetőségeket, projekteket, ösztönzi a beruházásokat.

A cég kutatásokat végez, tervez, elemez, fejleszt és menedzsel. A helyben működő vállalkozásokat pedig azzal segíti majd, hogy kutatási eredményeiket megosztják velük. Az ügyvezető elárulta, nem terveznek nagy csapatot, nem akarnak nagy adminisztrációval dolgozni, hanem inkább egy nagyon proaktív és aktív csapattal, amelynek tagjait elsősorban a Miskolc Holding és az önkormányzat meglévő munkatársaiból toborozzák. A fő szempont az, hogy egy válogatott, jól felkészült és hatékony csapattal álljanak neki a munkának.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.
Adj vért a légimentőkkel! - még nem késő bekapcsolódni
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
Szombat, 17 óráig, a miskolci Polgármesteri Hivatal előtt várja a véradókat a Vöröskereszt megyei szervezete a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék.
Mintha csak a Donnie Darkoból csöppentek volna ide - újszülöttek a Miskolci Állatkertben
MiskolcKörnyezet
Az elmúlt időszak mozgalmasan telt a Miskolci Állatkert nagy maráinál: három anya összesen hat kölyöknek adott életet. A kicsik szépen cseperednek, egyre bátrabban fedezik fel környezetüket, és mostanra már mind a hatan láthatók a kifutóban.
Újra elindult a programsorozat
MiskolcKultúra
A szervezővel beszélgettünk a Múzsák Kertje új irodalmi-művészeti rendezvényeiről. Parázs István elmondta, kint is bent is tervezi kihasználni a lehetőséget, hogy felélessze az évekig működő sorozatot.