Ugrás a tartalomra

A 10. honvéd gyalogezredre emlékeztek

Létrehozva
A 10-es honvéd emlékműnél tartott csütörtöki megemlékezésen a gyalogezred híres, legendás katonái előtt tisztelegtek, majd az eszmecserét a Grizzly Music Pubban folytatták.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Sassy Csaba téren tartott koszorúzás előtt Jacsó Pál ügyvéd, költő olvasta fel írását, majd a Városház tér 3. alatti vendéglátóegységben Reiman Zoltán, a város civil referensének moderálásában Szopkó Róbert, a 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke, Flach Antal, a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium művésztanára mellett a Vocis Memoriae kutatócsoport tagjai (Osgyáni Gábor filmrendező-kutató, Merényi Dániel grafikus-kutató és Tózsa-Rigó Attila történész) beszélgettek.

Kép
Megemlékezés a tizeshonvédekre

Köszöntőt a rendezvényen Kováts Ágoston, a Miskolc utcáin szerkesztője mondott.
 

Ez is érdekelhet

Miskolci Egyetem: itt vannak a felvételi ponthatárok
MiskolcOktatás
Kiderült csütörtök este, kit vettek fel a Miskolci Egyetemre.
Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.