Ugrás a tartalomra

Felfrissülve kezdődött a péntek

Létrehozva
A hőn áhított zivatar hajnalban megérkezett. A nap hátralevő részében sem zárható ki a csapadék.

Reggelig, kora délelőttig még sokfelé lesz erősen felhős az ég, ezt követően általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A hidegfronttal együtt a csapadéktevékenység zöme kelet felé helyeződik, napközben már arrafelé várható nagyobb számban zápor, zivatar, de kevesebb helyen a Dunántúlon is kialakulhatnak csapadékgócok. A front mögött nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérik az északnyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul. Késő estére 20 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet - írja a met.hu.

Ez is érdekelhet

Miskolci Egyetem: itt vannak a felvételi ponthatárok
MiskolcOktatás
Kiderült csütörtök este, kit vettek fel a Miskolci Egyetemre.
Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.