Ugrás a tartalomra

Okleveles technikusok lettek – évet zárt az Andrássy

Létrehozva
Az intézményben több mint száztíz tanuló vehette át technikusi oklevelét, illetve szakképző iskolai szakmai bizonyítványát.
Preview Image
Oklevél átadás az Andrássy Gyula Gépipari Technikumban – Mocsári László képgalériája



Ünnepélyes oklevélátadóval egybekötött évzárót tartott pénteken a Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Gépipari Technikumban. A végzősök egyike Schmitt Ábel, aki a Miskolc Televízió híradójának, a Miskolc Má-nak elmondta, ipari gépésztechnikusként végzett az Andrássyban. 

– Öt évig tanultam ebben az iskolában, nagyon jó elméleti és szakmai tapasztalatra tehettem szert, volt lehetőségem nyári gyakorlat keretében cégeknél is dolgozni két hónapot, én a MOL Petrolkémiánál voltam, a jövőben pedig tervezek továbbtanulni, jelentkeztem a Miskolci Egyetem gépészmérnöki szakára – mondta. 

Kép
Oklevél átadás az Andrássy Gyula Gépipari Technikumban



Az eseményen az iskola duális partnerei is jelen voltak, akik állásbörzét is szerveztek az intézmény falai között. A MOL Petrolkémia szakmai oktatási vezető szakértője a televízióknak azt mondta, fő céljuk, hogy egy olyan iskolai partnert találjuk, aki a gépész ágazatban közösen tudja velük a számukra fontos szakirányokat oktatni. 

– Az elmúlt években a diáklétszámunk is megnőtt, egyik legnagyobb sikerünk az, hogy a vegyipari szakmai irányt is el tudtuk indítani az iskolával, évente tizenkét tanulót tudunk fogadni, akiknek a többsége ugyanúgy nálunk dolgozik a végzés után – jelentette ki Poórné Aranyosi Amália.

A szakmai vezető kiemelte, a vállalat olyan partnerre talált az iskolában, amellyel nemcsak a duális képzésben tudnak együttműködni, hanem az oktatás színvonalának emelésében is. Egy modern tantermet is létrehoztak az intézményben, támogatva ezzel a gyakorlati oktatást.

Kép
Oklevél átadás az Andrássy Gyula Gépipari Technikumban



Ruszkai István Attila, az Andrássy Gyula Gépipari Technikum igazgatója hangsúlyozta, szerencsésnek érzik magukat, mert olyan szakmákat tanítanak, melyeket keresnek a cégek. 

– Tizenegy duális partnerünk van jelen pillanatban, ahol a tanítványaink voltak, duális képzésben, nagyon sokat segítettek nekik, úgy gondolom, ők készítették fel a gyakorlati vizsgára őket, és nagyon szépen teljesítettek, amire büszkék vagyunk – jelentette ki.
Az igazgató elmondta, sok tanuló a továbbtanulás mellett dönt, többségük a Miskolci Egyetemen folytatja tanulmányait. A most zárult tanévben összesen 112 diák fejezte be képzését nappali tagozaton.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.