Ugrás a tartalomra

A kánikulával küzd az MVK is

Létrehozva
A hőség miatt több intézkedést is bevezetett a közlekedési vállalat.
Kép
mvk_hoseg_250703ml-4.JPG
Fotó: Mocsári László

A kánikulában az MVK-nak is nehezebb a munka. A meleg miatt azonban nem állhat le a közlekedés. A hőség miatt a közlekedési vállalat több intézkedést is bevezetett – derül ki a Miskolc Televízió híradójának, a Miskolc Mának a csütörtöki adásából.

– Nagyon fontos a folyadékpótlás. Lehetőség szerint a végállomásokon iszunk, de nem egyszerre: kortyonként vizet, teát, gyümölcslevet. Pótolni kell a folyadékvesztést! A végállomáson, ha van idő, fel kell kelnünk és a vérkeringést megmozgatni – hangsúlyozta Lendeczky Péter villamosvezető stábunknak.

Mint azt megtudtuk, a sofőrök, ellenőrök könnyített felszerelésben dolgozhatnak: ing és nyakkendő helyett teniszpólót és rövidnadrágot is viselhetnek. A végállomásokon továbbá vízvételi lehetőséget biztosítanak a dolgozók számára. A klímaberendezéseket pedig folyamatosan karban tartják, hogy a sofőrök és az utasok is komfortosabban utazhassanak.

– Ilyenkor megengedett a járművezetők részére a ruházati könnyítés, illetve a végállomásainkon, ahol a járművezetők pihenni tudnak, ott rendelkezésükre áll hűtött ivóvíz, szódavíz, valamint több italautomata is fel van szerelve ezeken a pontokon – számolt be róla a Miskolc Televíziónak nyilatkozó Juhász János.

A közlekedési vállalat szolgáltatási és műszaki igazgatója elmondta: a villamosok vezetőfülkéi és utasterei is teljes körűen klimatizáltak, így az utasok számára is elviselhetőbb a kánikula. Az autóbuszok esetében közel kilencven százalék rendelkezik légkondicionálóval, amiket igyekeznek is forgalomba állítani.
 

Ez is érdekelhet

Miskolci Egyetem: itt vannak a felvételi ponthatárok
MiskolcOktatás
Kiderült csütörtök este, kit vettek fel a Miskolci Egyetemre.
Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.