Ugrás a tartalomra

Egy balesetet szenvedett sérültet fosztott ki Miskolcon

Létrehozva
Egy több mint 400 ezer forintba kerülő telefonnal lépett meg a 39 éves férfi.

Kifosztás bűntett miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 39 éves miskolci férfi ellen – tájékoztatta lapunkat a rendőrség kedden.

Mint írták, a gyanúsított tavaly júniusban, egy éjszaka történt baleset után elvette a földön sérülten fekvő férfi mobilját. A baleset Miskolcon, a Szentpáli és a Széchenyi utca kereszteződésében történt.

A nyomozók a felderítés eredményeként gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt, a rendőrök lefoglalták a több mint 400 ezer forint értékű készüléket, és visszaadták jogos tulajdonosának.

A Miskolci Rendőrkapitányság elvégezte az eljárást, és az iratokat átadta az ügyészségnek – zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Fotók: Horváth Csongor
Újabb lépés a tervezett miskolci áruház ügyében – rendkívüli ülést tart Miskolc közgyűlése
Miskolc
Rendkívüli ülést tart csütörtökön délután a miskolci közgyűlés. A testület 16 órától három napirendi pontot tárgyal, amelyek közül kettő a Számozott utcák területének jövőjéhez, egy pedig a városi közbiztonság támogatásához kapcsolódik.
Sportfesztivált tart a DVTK
MiskolcSport
Szeptember 27-én, vasárnap megnyitja kapuit a DVTK Arénája.
Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa: ahol a góloknál a közös élmény is számít
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Szimbiózis Alapítvány a Baráthegyi Focikupát a Baráthegyi Majorság futballpályáján szerdán.
Rúsz Márton Hollandiában dirigál
MiskolcSport
Labdarúgás: miskolci szereplője lesz a deventeri mérkőzésnek.