Ugrás a tartalomra

Egy megszüntetett zebrát festetne vissza Tarnóczi Attila

Létrehozva
A Vasgyárban tartott sajtótájékoztatót kedd reggel a Mi Hazánk.
Kép
a kereszteződésben nincs zebra
A szóban forgó kereszteződés. Fotó: Google

Tarnóczi Attila, a párt önkormányzati képviselője sajtótájékoztatót tartott kedd reggel a Vasgyárban, melynek apropóját az adta, hogy a múlt héten a város megszüntette a Gózon Lajos, Jászai Mari utcák találkozásánál lévő gyalogátkelőt.

- Az átkelő újrafestését még az év elején kezdeményeztem, lakossági kérésre. Hangsúlyozni kell, hogy nem valamiféle képviselői magánakcióról van szó, hanem írásban jeleztem az illetékeseknek, akik megerősítették, hogy ez egy létező engedélyekkel rendelkező zebra, amit régóta nem festettek újra. Még testületi ülésen is felszólaltam az ügy érdekében és írásbeli válaszában polgármester úr is támogatta a zebra újrafestését, ami meg is történt. Azonban néhány nap után teljesen érthetetlen módon az értesítésem nélkül a Városgazda munkatársai megszüntették azt - nehezményezte a képviselő, aki szerint a nagy forgalom miatt indokolt lenne a zebra. Tarnóczi Attila jelezte, már a polgármesternek is írt az ügy kapcsán.

- Továbbra is azon leszek, hogy újra legyen gyalogátkelő a területen - zárta gondolatait a Mi Hazánk önkormányzati képviselője.

címlapkép forrása: google maps

Címkék

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.