Ugrás a tartalomra

Látványos szökőkút, zenepavilon, WC – továbbfejlesztik a Népkertet

Létrehozva
A város legnagyobb közparkjának rekonstrukciójára több mint hatszázmillió forintos TOP plusz forrást nyert el az önkormányzat, Barkóczi István, a Vigadó tulajdonosa pedig a Deborah sétányt aszfaltoztatta újra.
Preview Image
Fejlesztések a Népkertben sajtótájékoztató - Osztie Tibor képgalériája

Új, látványos szökőkút, komfortpont (vagyis WC) és egy zenepavilon – a többi között ilyen elemekkel bővülhet a következő időszakban a Népkert annak a több mint hatszázmillió forintos TOP pluszos pályázati forrásnak, melyet a miskolci önkormányzat nyert el a terület fejlesztésére. Mindezt hétfőn délelőtt jelentette be a Népkertben Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere és Kavecsánszki Erzsébet, a terület önkormányzati képviselője.

Csöbör Katalin úgy fogalmazott, a Népkert a város egyik legfontosabb és legnagyobb összefüggő zöld területe, ami kiemelten fontos a miskolciaknak, ezért is jó látni, hogy az utóbbi években a terület fejlesztése elindult. „Örülök, hogy ez a fejlesztési pénz Miskolcra érkezett, bízom benne, hogy az adminisztrációs munkákat követően rövidesen a beruházás is elkezdődik” – jelentette ki.

Kép
Fejlesztések a Népkertben sajtótájékoztató

Vállalkozói segítség

A terület fejlesztéséért dolgozik évek óta a Népkerti Asztaltársaság is, melyet a Népkerti Vigadó és a Délidő Étterem tulajdonosa hívott életre. Kavecsánszki Erzsébet önkormányzati képviselő köszönetet mondott Barkóczi Istvánnak, akinek szívügye a város legnagyobb közparkjának sorsa. „Nevéhez köthető több, már megvalósult fejlesztés, de ő építette ki évekkel ezelőtt a Deborah sétány közvilágítását és cégcsoportja támogatásával most új aszfaltburkolatot is kapott a terület” – mondta.

Barkóczi István kiemelte, lokálpatrióta vállalkozóként természetes számára, hogy segít a városnak, ráadásul a Népkert sokat jelent neki, hiszen sok szép emléket élt meg itt gyerekként, fiatal felnőttként és azóta is.

– Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, sok miskolci szereti ezt a területet, és örömmel látom, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően mintha újra többen keresnék, kutya sétáltatás közben több fiatal szerelmes párt látok a padokon ücsörögni, többen sétálnak, használják a futókört. Mintha lassan, de biztosan kezdene olyan lenni ez a hely, mint a fénykorában volt. Szeretnénk, hogyha a Népkert egy olyan parkja lenne Miskolcnak, ahol mindenki megtalálja a számítását, éppen ezért szívesen segítünk, csak ahhoz tudnunk kellene, miben is pontosan. Éppen ezért lenne célszerű egy komplex, átfogó tervet készíteni a Népkertre, aminek mentén el lehet indulni, és adott esetben egy-egy, a városért tenni akaró vállalkozó is ki tudná jelölni, milyen munkákat végeznének el az önkormányzati fejlesztésekkel párhuzamosan vagy azokon kívül – hangsúlyozta Barkóczi István.

Kép
Fejlesztések a Népkertben sajtótájékoztató

Játszótér összefogásból

Az esemény végén Kavecsánszki Erzsébet kijelentette, közösségi összefogást indít a Népkert egyik népszerű, jelenleg lezárt játszóterének rendbehozatalára.

– Az ottani játszóeszközök balesetveszélyessé váltak, azonban a pályázat beadásának idején még ez a helyzet nem állt fenn. Ennek ellenére szeretnénk megoldani, hogy a gyerekek egyik kedvenc játszótere ismét használható legyen. Felmérettem a játékok állapotát, ami után kiderült, tízmillió forint lenne szükséges a rekonstrukcióra. Képviselői alapomból én egymillió forintot ajánlok fel a munkára, helyi vállalkozók segítségét szeretném kérni ahhoz, hogy a gyerekek ismét használhassák ezt a területet – részletezte.

A gyűjtéshez még a helyszínen csatlakozott Barkóczi István, aki kettő, valamint Matiscsák Éva alpolgármester és Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke, akik egy-egy millió forintot ajánlottak fel a munkára.

 

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.