Ugrás a tartalomra

Nyár végére fejezhetik be a miskolci kátyúmentesítési programot

Létrehozva
A Miskolci Városgazda júniusban indította el a nagyszabású úthibajavításokat, azóta már több mint 180 útszakaszt érintettek. A beavatkozások sorrendjét önkormányzati rendelet és forgalmi szempontok alapján határozták meg. A szakemberek naponta akár 150 négyzetmétert is helyreállítanak. A program a következő napokban Perecesen, az Erenyő utcában folytatódik.
Kép
Minap-archív fotó: Mocsári László

Csütörtökön Görömbölyön folytatódott a Miskolci Városgazda nagy volumenű kátyúzási programja. De nemcsak itt, hanem a Lavotta utcában is dolgoztak. Az úthibák felmérése már kora tavasszal elkezdődött, a tényleges kivitelezés pedig júniusban indult. A Városgazda munkatársai és az alvállalkozók 4-5 fős csapatokban végzik a munkát.

Csordás László, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője a Miskolc Televízió riporterének hangsúlyozta: a technikát és a technológiát az határozza meg, hogy nem maradhat kibontott kátyú a nap végére.

– Tehát olyan ütemben haladnak a kivitelezők, hogy amelyik kátyút kibontják, azt estére be is kell tömni. Így gyakorlatilag egy 10 köbméternyi anyagot tudnak naponta bedolgozni. Ez a kátyúk mélységétől függően akár 100-150 négyzetméter is lehet naponta – mondta, hozzátéve: a javítási sorrendet önkormányzati rendelet és útügyi szabványok alapján határozták meg, így elsősorban a fő- és másodrendű, valamint a közösségi közlekedés által használt utak kerülnek sorra.

Hollósy András alpolgármester ismertette: eddig 183 útszakaszon végeztek kátyúmentesítést a belvárosban.

– Terveink szerint még az iskolakezdés előtt befejezzük a teljeskörű kátyúzásokat a városban. Ez további 56 helyszínt, 40 útszakaszt jelent. Eddig egyébként 220 millió forintot költöttünk erre a tevékenységre. Ez persze nem egyenlő a teljes útfelújítással; a közvetlen balesetveszélyt hárítjuk el – tette hozzá.

Hollósy András elmondta azt is, hogy a teljes útfelújítás tervezése már folyamatban van, előbb azonban a víziközmű-hálózatot kell rendbe tenni, melynek felmérése szintén megkezdődött.

A kátyúmentesítés a következő napokban Perecesen, az Erenyő utcában folytatódik. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett útszakaszokat fokozott figyelemmel közelítsék meg, mivel a bójákkal jelölt úthibák balesetveszélyesek lehetnek. Emellett a munkaterületek biztonságos megközelítése a dolgozók testi épsége miatt is kiemelten fontos.

Ez is érdekelhet

Miskolci Egyetem: itt vannak a felvételi ponthatárok
MiskolcOktatás
Kiderült csütörtök este, kit vettek fel a Miskolci Egyetemre.
Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.