Ugrás a tartalomra

Új elektromos buszokkal bővül az MVK flottája

Létrehozva
Szóló és csuklós környezetbarát járművek is érkeznek a városba a közeljövőben.
Kép
Az MVK-nak jelenleg 10 elektromos busza van, ez a flotta bővülhet most tovább. Fotó: Horváth Csongor

Új elektromos autóbuszokkal bővül a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. járműállománya – tudtuk meg a cég vezérigazgatójától. Gadnai Bodnár Éva elmondta, a közlekedési eszközökre még korábban pályázott a társaság.

A huszonötezer fő alatti településeknek szóló pályázat részeként két szóló autóbuszt nyert el a társaság, amely Felsőzsolca közlekedését fogja kiszolgálni.

– A támogatásnak köszönhetően Felsőzsolca közlekedését és az MVK Zrt. járműparkját további két új, szóló elektromos autóbusz fogja erősíteni, amelyek gyártása a napokban kezdődik meg, és várhatóan 2026 tavaszán érkeznek meg. A most elnyert járművekkel együtt összesen három elektromos busz áll majd forgalomba Miskolc és Felsőzsolca között közlekedő 7-es számjelzésű viszonylaton: egy korábban támogatást nyert csuklós autóbusz várhatóan már az idei év végén megérkezik – mondta Gadnai-Bodnár Éva.

Az MVK vezérigazgatója hozzátette, ezeknek a típusú elektromos buszoknak négy csuklós változata már decemberben megérkezik Miskolcra.

– Az elektromos buszokat az utazóközönség is nagyon szereti, de az MVK Zrt. kollégái is nagyon kedvelik, nagyon megbízható járművekről beszélünk, stabilak, biztonságosak. Van tapasztalatunk, hiszen már 10 ilyen autóbusszal rendelkezünk, így bátran vágtunk bele ezeknek az új buszoknak a beszerzésébe is – emelte ki.

A pályázaton elnyert elektromos autóbuszok, úgynevezett szóló változatát a napokban kezdik el gyártani. A tervek szerint jövő év tavasszal érkeznek a járművek a városba, ekkor vehetik birtokba az utasok.

Címkék

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.