Ugrás a tartalomra

Éjjel érkeztek, hogy aztán elhagyják a várost – így zenélt Miskolcon az EDDA

Létrehozva
Hazai pályán csapott a húrok közé az EDDA Művek vasárnap este.
Kép
Edda koncert, Csengey kert

2024-ben ötven éve volt annak, hogy az ország egyik legismertebb rockzenekara, az EDDA Művek megalakult és a rockzene szolgálatába állt. Ki ne találkozott volna ezzel a Fonogram életműdíjas rockegyüttessel, amely Miskolcról indult? Mindenki ismeri őket, hiszen az elmúlt évtizedek során több millió eladott album, generációkon átívelő megannyi sláger, megszámlálhatatlan koncert itthon és a határon túl, szakmai díjak és kitűntetések köthetők a nevükhöz.

Kép
Edda koncert, Csengey kert

A tagok a magyar zene örökérvényű, megkerülhetetlen szereplői lettek, pályafutásuk során keményen megküzdöttek ezért a státuszért. Lelkesedésük és munkásságuk a mai napig nem hagyott alább, a zenei palettán stabil helyet foglalnak el, a közönség szeretetével övezve. Tudjuk, hogy a Pataky Attila vezette legendás együttes sok szállal kötődik Miskolchoz, hogy mást ne is említsünk a zenekar nevében a „művek” szó azt szimbolizálja, hogy az együttes Miskolcon az „acélvárosban” kezdte pályafutását.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Ezen a nyáron ismét visszatértek Miskolcra. Az eredetileg a Lovagi Tornák Terére meghirdetett EDDA-koncertet július elején műszaki-technikai okok miatt áthelyezték Miskolc gyorsan népszerűvé vált, legtrendibb rendezvényhelyszínére, így a Csengey-kertben csendültek fel a sokat játszott klasszikusok.

Ez is érdekelhet

Népkerti Szabadidőközpont, Miskolc
Újra megtelik élettel a Népkert: jön a Grund Piknik
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Minden szombaton 16 órától ingyenes közösségi sporttal, játékokkal és kötetlen kikapcsolódással várja a miskolciakat a Grund Piknik a Népkerti Szabadidőközpontban. A részvétel mindenki számára ingyenes.
melegvíz
Nincs melegvíz a belvárosban és a Győri kapu egyes részein
Miskolc
Szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtök délután a miskolci belvárosban és a Győri kapu egyes részein.
Grizzly - görög táncház
Egy estére Görögország hangulata költözik a Csengey-kertbe
MiskolcKultúraSzabadidő
A mediterrán életérzés, az élő görög zene és a hagyományos táncok varázsolnak különleges hangulatot pénteken a Csengey-kertbe, ahol egy estére Görögország kultúrája kerül a középpontba.
Képgaléria
Lyukói árvákat segíthetünk adományunkkal
MiskolcSzabadidő
Szombaton a József Attila úti Auchanben találkozhatnak az állatbarátok a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület tagjaival és önkénteseivel. Az adakozók kutya- és macskaeledellel, valamint tárgyi adományokkal támogathatják az egyesület négylábú árváit.