Ugrás a tartalomra

Avasi buszmegállót helyeznek át

Létrehozva
Ideiglenes az intézkedés.

Augusztus 21-én, csütörtökön reggel 6 órától a Pattantyús utca vízhálózatának rekonstrukciója miatt az Avas városközpont irányában lévő Leszih Andor utca autóbusz-megállóhelyet ideiglenesen áthelyezik – tájékoztatta lapunkat az MVK Zrt.

Mint írták, a Klapka György utcába, a jelenlegi helyszíntől lejjebb, a kanyar utáni területre teszik át a megállót.

A változtatás várhatóan két hétig tart majd.

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.