Ugrás a tartalomra

Komolyabb a gond: statikai problémát tártak fel a szakértői vizsgálatok a komlóstetői ovinál

Létrehozva
Az intézményhez augusztus elején láttak hozzá a szakemberek. Akkor még úgy tűnt, hogy a munkálatokkal az ősz beköszöntéig végeznek.
Kép
komlosteto_ovoda_hiba_felujitas_250801ml-10.JPG (473.56 KB)
Mocsári László augusztus elsejei fotói az akkori munkálatokról

Lapunk pontosan három héttel ezelőtt számolt be arról, hogy a MIÓVI Szeder Úti Tagóvodájának 2022-ben elvégzett munkálatai javításra szorulnak. Mint emlékezetes, három esztendővel ezelőtt az energetikai korszerűsítés mellett melléképületeket is felhúztak az intézményben – mintegy 188 millió forintból. A problémák most épp ott adódtak.

– Az épület több helyen beázott, penészesek a falak. A hibákat az óvoda dolgozói szinte a kezdetektől fogva jelezték – idézte fel a körzet önkormányzati képviselője nemrég a Miskolc Televíziónak, aki szerint a korábbi felújítási munkálatok nem megfelelően lettek elvégezve.

Kép
komlosteto_ovoda_hiba_felujitas_250801ml-15.JPG (202.49 KB)

Bajusz Gábor lapunk mostani megkeresésére arról számolt be, hogy a tetőszerkezet megbontását követően azt tapasztalták, hogy szabad szemmel is látható statikai hiányosságok vannak az épületrészekben – magyarán: egy 30-40 centis hó alatt akár meg is rogyna a tetőszerkezet.

Az eredetileg betervezett javításokra csaknem 22 millió forintot szándékozott költeni az önkormányzat. Ez így most nagyságrendekkel többe fog kerülni. Hogy pontosan mennyibe, arra még korai lenne bármit is mondani. A várospolitikustól megtudtuk ugyanakkor, hogy a pontos felméréshez és a beszerzéshez azonnal hozzáláttak.

Kép
komlosteto_ovoda_hiba_felujitas_250801ml-9.JPG

"Fontos leszögezni, hogy a gyermekek ideiglenes elhelyezését biztosítottuk a MIOVI József Úti Tagóvodájában a munkálatok idejére" – hangsúlyozta Bajusz Gábor a száznyolc komlóstetői csemete sorsa kapcsán.

Végezetül hozzátette: az épület biztonságossá tétele mellett nagyon lényeges, hogy az oda járó gyermekek szüleit folyamatosan tájékoztassák a munkálatok ütemezéséről. Ezért rendkívüli szülői értekezletet tartanak augusztus 25-én, hétfőn 16:30-tól a József úti oviban.
 

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.